Alexander Schallenberg jelenlegi külügyminiszternek adja át kancellári tisztségét Sebastian Kurz, miután korrupciós botrányba keveredett - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a politikus.

"Mióta kancellárként vezetem Ausztriát, mindig arra törekedtem, hogy az ország érdekében a legjobb döntéseket hozzam" - emelte ki. A 35 éves kancellár hozzátette, az ellene felhozott vádak hamisak, de ennek ellenére minél előbb tisztázni akarja magát. Kurz azt mondta: stabilitást akar nyújtani az országának, ami a jelenlegi helyzetben nem biztosítható, ezért teret ad a 2020-óta külügyminiszterként dolgozó Schallenbergnek.

Kurz a tervek szerint továbbra is az ÖVP élén marad, további részleteket azonban egyelőre nem közölt.

Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és a Sebastian Kurz vezette Néppárt (ÖVP) között. A botrány ráadásul pénteken még tovább dagadt, miután Kurz és közeli bizalmasa, Thomas Schmid közötti privát beszélgetéseket megszellőztették: azokban ugyanis még két éve Reinhold Mitterlehner alkancellárra tettek gúnyos megjegyzéseket.

 A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál.

A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket. Sebastian Kurz már szerdán visszautasította azokat az állításokat, hogy ő állt az ügy mögött. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett lenne, és nem áll szándékában lemondani a kancellári tisztségről.

Az Ibiza-botrány 

Szeptember végén egy régebbi ügy kapcsán kihallgatták az osztrák kancellárt, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt. Akkor Kurz a szóvivőjén keresztül a következőket közölte:

Örülök, hogy több hónap után végre bíró előtt fejthettem ki az álláspontomat abban a peres ügyben, amely az ellenzéki Liberális Fórum (NEOS) feljelentése nyomán indult ellenem állítólagos hamis tanúzás miatt. Részletesen kifejtettem a véleményem, és megcáfoltam az alaptalan vádakat.

 A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbált fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején - írta az MTI.

 A NEOS által benyújtott feljelentés szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. 

Egyes - Kurztól, Schmidtől és Gernot Blümeltől származó - üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltások azt a benyomást keltik, hogy az Osztrák Néppártban (ÖVP) már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.

Az Ibiza-vizsgálóbizottság egyébként egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát - ausztriai befektetésre készülő - dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónnappal az ausztriai parlamenti választás előtt.