Az egyesült királyságbeli állampolgársággal rendelkező magánszemélyek részére korábban a lejárati idő nélkül kiállított Európai Gazdasági Térség (EGT-) állampolgár-regisztrációs igazolás, valamint az állandó tartózkodási kártya a brexitet követő átmeneti időszakig, de legfeljebb 2021. december 31-ig érvényes.

Az érintettek az év végéig kedvező eljárás mellett kérhetik a nemzeti letelepedési engedély kiadását. Fontos figyelembe venni, hogy a kérelmet az illetékes hatóság harminc napon belül bírálja el – mondta Szmicsek Sándor, a Mazars partnere.

A kérelem beadására vonatkozó, közelítő jogvesztő határidő miatt a Mazars szerint a munkáltatóknak érdemes időben egyeztetniük az egyesült királyságbeli állampolgársággal rendelkező munkavállalóikkal, hogy megtették-e a szükséges lépéseket a magyarországi tartózkodásuk és munkavállalásuk zavartalan folytatása érdekében.

Ezek a tartózkodási szabályok

Főszabály szerint a bejelentett magyarországi lakóhellyel rendelkező, egyesült királyságbeli állampolgár, illetve harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja folyamodhat nemzeti letelepedési engedélyért, ha a többi törvényi feltételnek megfelel.

Magyarország – a brexit megállapodásban foglaltakra figyelemmel – ugyanakkor lehetőséget biztosít a nemzeti letelepedési engedély megszerzésére azon brit és északír állampolgárok számára, akik bejelentett magyarországi lakóhellyel nem rendelkeznek ugyan, de hitelt érdemlően igazolják, hogy 2021. január 1. előtt életvitelszerűen Magyarországon tartózkodtak - írta a Mazars.