Angela Merkel kancellárnak - pestiesen fogalmazva - elfogyott a cérnája a német tartományi miniszterelnökökkel folytatott vitában arról, milyen újabb intézkedéseket hozzanak a koronavírus-járvány egyre erősebb harmadik hullámának megfékezésére. Egy tévéinterjúban azt mondta: el kell gondolkodnia arról, milyen döntéseket hozhat meg a tartományi miniszterelnök feje fölött szövetségi szinten a védekezés érdekében. A fejében egy egységes közegészségügyi törvény járhatott, ami bizonyos hatásköröket elvonna a tartományoktól.

Leszámítva, hogy komoly ellenállásra számíthatott volna, érdemes megjegyezni, mi is az a kérdés, amelyet a kancellár kiborulása feszeget – véli Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája. Németország - az USA-hoz, Kanadához, Belgiumhoz, Svájchoz, Brazíliához, Indiához vagy Ausztráliához hasonlóan - szövetségi állam, amelyben a régiók jelentős önállóságot élveznek. Vajon egy pandémia kezelésére az ilyen típusú államok alkalmasabbak-e vagy a központosítottak, amelyek mintapéldája Franciaország?

Vezetői értekezletek

Németországban a 16 tartományi miniszterelnök és a kancellár éjszakába nyúló tanácskozásokon egyeztette a járványra válaszul meghozandó intézkedéseket, a külső szemlélő nézőpontjából teljesen feleslegesen, ugyanis a tanácskozások után mindegyik helyi vezető azt csinálta, amit jónak látott. A pandémia harmadik hullámában egyes tartományok szigorítanának, míg mások – főkként a Saar-vidék és Berlin – óvatosan lazítana. A központi hatalom persze összehangolt választ szeretne, így az eltérő akaratok egyeztetése számos átláthatatlan alkuhoz vezetett a szövetségi és a helyi szint között. Eközben a centralizált államok vezetői minden további nélkül érvényesítheti akaratukat a helyi hatalom felett – Franciaországban ennek szellemében vezettek be április elejétől országos zárlatot az államfő döntésével.

Általánosabban szemlélve a szövetségi államok előnyének szokták tartani, hogy erőteljes védelmet kínálnak a központi hatalom diktatórikussá válása ellen. A centralizált demokráciák is tele vannak fékekkel és ellensúlyokkal, amelyek a hatalom megosztását és kontroll alatt tartását szolgálják, de az erős régiók saját törvénykezésükkel önmagukban ellenállhatnak a hatalom koncentrációjának. További előnyük, hogy döntések közelebb születnek az irányított területhez, ezért jobban illeszkedhetnek a helyi sajátosságokhoz. Végül egyfajta laboratóriumként szolgálhatnak, például Kalifornia állam környezetvédelmi szabályozása az USA szövetségi rendszerének mintája lehet.

A hátrányok között első helyen „duplázások” szerepelnek. A kétszeres államigazgatás drágább, a kormányzati funkciók egymás mellett léteznek vagy megkettőzve a feladatok ellátását, vagy egymással szembe menve. Gyengébb lehet a hatékonyság a nagy rendszerek üzemeltetésében, például egy egységes egészségügyi nyilvántartási rendszert országos szinten lehet elfogadható költséggel üzemeltetni. Végül – amire Merkel is utalt – a szövetségi rendszer a szervezett felelőtlenség forrása lehet, a helyi vezetők minden bajért a szövetségi kormány okolhatják ahelyett, hogy megoldanák a feladatokat.

Nem eldönthető

Hogy végül is melyik rendszer a jobb, arra nem lehet világos választ adni, mert van jól működő példa mind a kettőre és végül is a hagyományok döntik el, hogy melyik országban mi működik. Egy 2012-es tanulmány a centrális államszervezetet hozta ki győztesnek. E szerint hatékonyabb a szabályozási rendszere, ezért egyebek mellett kisebb a gyermekhalandóság és hosszabb az átlagéletkor, kevésbé rossz az helyzet az írástudatlanság terén. Ugyanakkor a pandémia megmutatta, hogy bár a centralizált államoktól többet várnánk, nem tudnak többet.

A szövetségi államot üzemeltető Brazília járványkezelése csapnivaló, de az ugyanilyen Ausztráliáé hatékony. A centralizált államú Dél-Korea és Vietnám jó teljesítmény nyújtott, míg az ugyanilyen Írország, Franciaország vagy Magyarország nem. Az Egyesült Államok szövetségi kormánya sikeresen oldotta meg a vakcinabeszerzést és elosztást, míg az Európai Unió mint kvázi szövetségi szint ezen a téren kudarcot vallott.

A Bloomberg cikkírója összességében úgy látja: Merkel hibát követne el, ha feszegetné a szövetségi állami rendszer hatásköreit ahelyett, hogy kihasználná annak előnyeit a decentralizált intézkedésekben. Lehet, hogy a szövetségi állami rendszer esetlennek tűnik a centralizálthoz képest – bár az utóbbi is képes káoszt produkálni –, de precízebben avatkozik be ott és úgy, ahol és ahogy kell. A szövetségi rendszer rövid távon kevésbé hatékony, de hosszú távon jobb garanciája az emberi szabadság megőrzésének.