Egész Európára érvényes tanulságokkal szolgál, miért veszítettek annak idején az Egyesült Királyságban azok, akik az EU-ban maradás mellett kampányoltak a brexitpártiakkal szemben: nem értették meg a közepes jövedelmi sáv alján keresők gondjait - kezdi az európai populizmus előretörésének megállításáról szóló cikkét Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistája. Ez a helyzet nem korlátozódik az Egyesült Királyságra, a liberális kapitalizmus gazdasági ciklusának leszálló ágához tartozó jelenségről van szó.

A május végi európai parlamenti választások előtt nem teljesen olyan a helyzet Európában, mint amilyen a 2016-os népszavazás előtt volt a szigetországban. Az Európa-párti liberalizmus elleni lázadás lassabban bontakozik ki. A tradicionális mérsékelt pártok várhatóan meg fogják őrizni többségüket, de a nacionalisták elég sok mandátumot szerezhetnek ahhoz, hogy fontos döntések esetén a mérleg nyelve szerepét játszhassák. Hogyan lehetne megoldani a centrista politikai erők fokozatos lemorzsolódásának problémáját - teszi fel a kérdést a Bloomberg publicistája, aki úgy véli, tudja a választ.

QP | Quality Placement

Düh

A nacionalisták előretörésének hátterében ugyanaz van Európa minden táján. A francia Marine Le Pen Nemzeti Frontját, az olasz Matteo Salvini Ligáját és a brit Nigel Farage Brexit Pártját ugyanaz emeli fel: az emberekben a második világháború óta nem látott mértékben felgyülemlett a düh. És a harag erőteljes politikai részvételre mobilizáló erő.

Az Egyesült Királyságban és Olaszországban a GDP növekedése elfedte a stagnáló termelékenység és szabadon elkölthető jövedelem problémáját. Ha közelebbről megnézzük, melyik jövedelmi rétegben, hogyan alakult az emberek szabadon elkölthető pénze, akkor azt találjuk, hogy a medián átlag körül kereső emberek jártak rosszul, nekik nem jut több, vagy jut kevesebb, mint szeretnék hosszú idő óta. (A medián átlag osztja kétfelé a jövedelemből élő emberek csoportját.)

A reáljövedelmek stagnálása nem az egyetlen oka a brexitnek és a populizmus térnyerésének, ám például Anglia északi részének szegényebb közösségeiben vagy az ipar visszahúzódását megélő észak-olasz térségben jól látható a hatása.

Megszorítások

A 2008-2009-es válságot követően követett kormányzati megszorító intézkedéseknek jelentős szerepük volt abban, hogy romlott az alacsonyabb keresetűek jövedelmi helyzete. Ezért a Bloomberg cikkírója szerint újra kell gondolni a maastrichti szerződésben 1992-ben rögzített szigorú költségvetési szabályokat (például a költségvetési hiány nem lépheti át a GDP három százalékát, az államadósság a 60 százalékát).

Ezek a szabályok sejlenek fel néhány európai politikai változás mögött. Amikor Mario Monti Olaszország miniszterelnöke lett 2011-ben, lenyomta a költségvetési deficitet három százalék alá. Ennek köszönhetően az ország 2013-ban kikerült az EU túlzottdeficit-eljárása alól, ám a mérsékelt jobb- és balközép pártok népszerűsége odalett. Spanyolországban és Portugáliában elkerülték a legrosszabb megszorításokat, így mindkét országban hatalmon maradt a politikai centrum.

Megtartani az irányítást

Ha a mérsékelt politikai erők hatalmon akarnak maradni, akkor Münchau szerint első lépésként újra kell gondolniuk ezt a fiskális politikát. Ezután oda kell figyelniük az átlagszavazók gazdasági és szociális félelmeire, mert ezeknek az embereknek a státusát veszélyezteti igazán az automatizálás és a bevándorlás.

Olaszországban a medián jövedelemből élők már vergődnek, Németországban még biztonságban vannak, de kiszolgáltatottak a világ termelési láncában bekövetkező változásoknak és a technológiai sokkoknak. A közszféra elmaradó befektetései növelik sérülékenységüket. Jól jelzi a problémát, amit a Német Szociáldemokrata Párt ifjúsági tagozatának vezetője követelt a minap: azt akarja, hogy államosítsák a BMW-t. Ilyen államosításra az 1950-es évek óta nem volt példa.

Elveszteni a hatalmat

Az FT publicistája saját javaslatait a centrista pártok jelenlegi politikájával állítja szembe. Rossz politikai szereplésüket részben azzal magyarázzák, hogy az oroszok manipulálják a médiát és a választásokat, részben azzal, hogy a közösségi oldalakon össze-vissza tájékozódnak az emberek, nem tudják megkülönböztetni a tényeket a hamis hírektől. Emellett amikor vezetőik összeülnek Brüsszelben, ellenzik azokat a reformokat, amelyek javíthatnák az eurózóna működését. Ha így folytatják, borítékolhatók további kudarcaik.