Elvira Nabiullina, aki 2013 óta vezeti nemzetközi elismerést aratva az orosz jegybankot, felszólította a moszkvai kormányt, hogy a lehető leghamarabb hagyjon fel az élelmiszerek árának befagyasztásával - írja a Moscow Times. Ezek a korlátozások eltorzítják az árakat, és ezzel kárt okoznak az élelmiszer-gazdaságnak, amelynek hátat fordíthat a befektetői tőke, megtörve az elmúlt évek szép fejlődését.

Oroszországban tavaly decemberben vezettek be árkorlátozást bizonyos élelmiszerekre, köztük a cukorra és a napraforgóolajra, miután a gyorsan növekvő árak azzal fenyegettek, hogy a nép elégedetlenné válik a 2021. szeptemberi parlamenti választások előtt. A drágulás ezzel együtt nem csillapodik, márciusban 5,8 százalékos volt 2020 márciusához képest.

QP | Quality Placement

Az élelmiszerek inflációja magasabb az átlagosnál, az éves pénzromlás februárban 7,7, márciusban 7,6 százalékos volt. Így az áremelkedések jóval meghaladják a jegybank négyszázalékos célját, ami arra kényszerítette a bank döntéshozóit, hogy 4,25 százalékra emeljék az alapkamatot. Elemzők szerint ezt már áprilisban újabb kamatemelés követheti.

A szakértők szerint az infláció valószínűleg elérte a csúcsát, és a következő hónapokban csökkenő pályára állhat. Ennek azonban az lenne a feltétele, hogy a rubel ne gyengüljön tovább és a kormány ne kezdjen költekezésbe a választások előtt. Enélkül az pénzromlás üteme a jövő évig a jegybank célértéke felett maradhat.