Négyezer tagnál és ötszáznál több leleteredménynél tart az a Facebook-csoport, amely azokat tömöríti, akiknek a szervezetében két dózis kínai oltás után egyáltalán nem vagy csak elenyésző mértékben mutattak ki a koronavírus elleni védettséghez szükséges antitestet a szerológiai vizsgálatok - írja a 24.hu. Ők túlnyomóan 60 évesnél idősebbek. Egyre több olyan ember is jelentkezik a csoportba, akinek nemcsak az antitestvizsgálata negatív, hanem a sejtes immunitása sem alakult ki.

Az Englohner Beáta által kezdeményezett csoportot számos virológus és immonológus támogatja, egyetértve azzal, hogy hogy az állam biztosítson ingyenes antitestvizsgálatot, valamint harmadik oltást azoknak, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak be. Ebben érdemi előrelépés nem történt, ugyanakkor Beáta a 24.hu-nak elmondta: tovább gyarapodott a velük egyetértő szakemberek száma.

QP | Quality Placement

Hajnalka, az egyik érintett május 6-án levelet írt Merkely Bélának, a Semmelweis Egyetem rektorának arról érdeklődve, hogy a májusban elvégzett negatív eredményű vizsgálatot követően mi a teendőjük férjével, védettek-e, illetve kaphatnak-e Pfizer-vakcinát a védettség kialakítása érdekében. Merkely válaszul azt írta: az oltás utáni ellenanyagválasz mérésére nem minden teszt alkalmas, például az sem, amit Hajnalka és férje csináltatott. A rektor később is arról beszélt, hogy nem tartja indokoltnak az újraoltást és nem érdemes antitestteszteket készíteni.

Hajnalka rákérdezett Merkelynél, hol lehet megcsináltatni az általa ajánlott tesztet. A rektor azt írta, hogy 8500 forintért a Semmelweis Egyetemen, mire Hajnalka és férje időpontot kért. Az eredmény felemás: Hajnalkának a Merkely által legalkalmasabbnak minősített teszt sem mutatott ki a védettséghez elegendő antitestet, és bár a férje vizsgálata pozitív lett, az ő ellenanyagszintje is az alsó határhoz közeli.

Ahogy arról írtunk: Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben már döntöttek az idősebb Sinopharmmal oltottak ismétlő oltásáról, és javasolják, hogy a Pfizer készítményét vegyék fel a következő alkalommal.