A kezdeti nagy ijedtség és pánik után, amennyire a körülmények engedik, picit árnyaltabb és nyugodtabb a kép, de a feszültség állandó. Embere válogatja, kit mennyire visel meg a helyzet és ki hogyan reagál rá. Megtanultunk együtt élni a légiriadókkal, amit korábban csak filmekben láttunk - mondta a Maszolnak adott interjújában Dunda György ungvári újságíró, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója.

Kárpátaljára jóval több mint 200 ezer menekült érkezett, a megye eddigi egymilliós lakosságához viszonyítva ez hatalmas szám. Ungváron mintegy 30 ezer keletről érkezett háborús menekült tartózkodik jelenleg. A magyar településeken az iskolákban, óvodákban menekültszállásokat alakítottak ki, az iskolai konyhák a menekülteknek főznek, a községek kiveszik a részüket az ellátásból. Ungváron is iskolákban, kulturális intézményekben, színházban, sportcsarnokokban szállásoltak el számos menekültet.

A kárpátaljai magyarság szempontjából aggasztó, hogy 20 és 40 ezer közöttire becsülik azon magyarok számát, akik elmenekültek a térségből, főleg a háború első napjaiban. Mostanra minimalizálódott a menekülők száma, sőt nagyon lassan szivárognak is vissza az első pánik után.

Temetések naponta

A hétköznapok hangulatát ugyanakkor meghatározzák a mindennapos gyászszertartások, katonai repülőgépeken, helikoptereken szállítják haza a harcok kárpátaljai áldozatait.

Ami a sajtót illeti Ukrajnában hadiállapot van, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban központilag előállított műsorfolyam megy az országos televíziókban és minden országos televíziós csatorna köteles ezt használni felügyelet mellett. Az írott sajtó csak ukrán hivatalos forrásból közölhet hírt, sajtótalálgatásokat, kiszivárgott sajtóértesüléseket tilos közölni. Orosz hírforrás, vagy más alternatív forrás használata egyenesen törvényileg büntetendő. Az ukrán hivatalos közléssel nem egyező, akár nemzetközi hírközlés alapján közölt hír kimerítené a nemzet- és államellenes cselekményt, amiért 15 éves börtön jár.

Vágtató infláció

A pánikszerű ösztönös felvásárlás két-három nap után alábbhagyott, az emberek megnyugodtak. Egyes élelmiszerekből korlátozták is a vásárolható mennyiséget. Némileg csökkent választékkal minden kapható, viszont 20–30 százalékkal már most minden drágább, mint a háború előtt volt, ami egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben lévő országban, mint Ukrajna, azon belül ez a vidék nagyon megviseli az emberek pénztárcáját. Főleg azért, mert a keresetekkel is baj lesz, hiszen a fél ország nem működik és a menekülteknek is el fog fogyni a tartalékuk.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.