A biztos az Ukrajna hosszútávú finanszírozásról szóló parlamenti vitában elmondta: Oroszország a háború kezdete óta akkora károkat okozott Ukrajnában, hogy május végére az újjáépítés és a helyreállítás becsült költsége 349 milliárd dollárra rúgott.

Az ukrajnai pénzügyi szükségletek 2023-ban is akutak lesznek. Az EU és tagállamai eddig összesen csaknem 20 milliárd eurót mozgósítottak 2022-ben a katonai támogatás mellett. Szerdán további 2,5 milliárd euró rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatást folyósítottunk, a háború kezdete óta ezek összege mintegy 6,7 milliárd euró - mondta Virginijus Sinkevicius uniós biztos.

Decemberben további 500 millió eurót folyósít az EU Kijevnek, amint a hatóságok bizonyítják, hogy teljesítették a támogatáshoz szükséges, vállalt feltételeket a reformok megvalósításával kapcsolatban. Elmondása szerint eddig kielégítő előrelépés történt a reformok terén, a rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó, a pénzeszközök felhasználásának átláthatóságát és hatékonyságát biztosítani hivatott jelentéstételi követelmények alapján Ukrajna arról számolt be, hogy a forrásokat megfelelően használták fel.

A biztos szerint az uniós támogatás hatékonyan hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna korlátozza kormányzásának monetáris finanszírozását, a makroszintű pénzügyi stabilitás fenntartását és az ukrán hivatalos nemzetközi tartalékállományok megőrzését, amely szeptember óta 25 milliárd dollár felett stabilizálódott.

Sinkevicius kiemelte, az ukrán finanszírozási hiány 2023-ra vonatkozó becslései rendkívül bizonytalanok, havi 3-4 milliárd euró között mozog, a háború hosszától és az okozott károktól függően. Az Európai Bizottság javaslata, amelynek célja, hogy 18 milliárd euróig terjedő, rendkívül kedvezményes hiteleket nyújtson Ukrajnának a következő évre, lehetővé teszi, hogy az ország a makrogazdasági stabilitás fennmaradjon és helyreállítsák az elpusztított infrastruktúrát.

A támogatás kedvezményes, hosszú lejáratú kölcsönök formájában valósulna meg, amelyeket 2023-tól részletekben folyósítanának Kijevnek. A hiteleket 2033-tól kezdődően legfeljebb 35 év alatt kell visszafizetnie Ukrajnának. A kölcsönök finanszírozásának biztosítása érdekében a testület a tőkepiacokon történő hitelfelvételt javasolja. A bizottság azt is szorgalmazza, hogy a tagállamok további, az uniós költségvetésbe befizetett hozzájárulások révén fedezzék Ukrajna kamatköltségeit.

Az Ukrajnának 2023-ban nyújtandó pénzügyi támogatás feltételekkel jár, amelyeket Ukrajnával egyetértési megállapodásban kell rögzíteni.

"Nyilvánvaló, hogy egy háborús helyzetben lévő országban strukturális reformprogramot végrehajtani nem könnyű feladat, és ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megvalósíthatóságra. A feltételek a többi között a jogállamiság további erősítését, a jó kormányzást, valamint a csalás- és korrupcióellenes intézkedéseket jelentik, és ez alapvető fontosságú az ország jövője, újjáépítése és az EU-hoz való csatlakozása szempontjából" - tette hozzá az MTI szerint az uniós biztos.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője felszólalásában kiemelte: "Magyarország álláspontja elvi álláspont, nem támogatunk semmilyen újabb uniós közös hitelfelvételt.

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.