Egyre "valószínűbb", hogy Fehéroroszország belép a konfliktusba - mondta egy NATO katonai tisztviselő.

Egy fehérorosz ellenzéki forrás szerint a harci egységek készen állnak arra, hogy már a következő napokban bevonuljanak Ukrajnába, több ezer katonát készek bevetni.

E forrás véleménye szerint ennek a bevonulásnak inkább geopolitikai következményei lehetnek, mintsem katonaiak - írja a CNN,

A fehéroroszok a múlt hónapban megszavazták, hogy az ország állandó jelleggel befogadhasson orosz erőket és atomfegyvereket is, bár amerikai tisztviselők a CNN-nek hangsúlyozták, hogy egyelőre nem láttak bizonyítékot arra, hogy Oroszország atomfegyvereket mozgatna vagy erre készülne.

A források hangsúlyozták, hogy eddig nem voltak arra utaló jelek, hogy Fehéroroszország jelenleg részt vesz az ukrajnai harcokban, és egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő szerint a Pentagon nem látott "semmilyen jelet erre"

A NATO katonai tisztségviselője elmondta, hogy a végleges döntést Fehéroroszország részvételéről a háborúban még Moszkvában kell meghozni.

Nem arról van szó, hogy Lukasenko mit akar. A kérdés az: Putyin akar-e még egy instabil országot a régióban?

- magyarázta a tisztviselő.

A tisztviselő nem kívánta részletezni, hogy Fehéroroszország hogyan avatkozhatna be a háborúba, de azt mondta, hogy Oroszországnak van értelme megpróbálni elvágni az Ukrajnába érkező NATO katonai segélyeket a nyugati határáról.

Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos folyamatos tudósításunkat itt olvashatja.