A G20 csoport szombati tárgyalásain elért "rendkívüli áttörést követően úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a digitális adózással kapcsolatos munkánkat" - közölte Ferrie, miután Janet Yellen vasárnap arra kérte fel a bizottságot, hogy halassza el az adótervezetre vonatkozó javaslatot. A szóvivő szerint a folyamat sikeres lezárása erőfeszítést igényel minden féltől, és a bizottság most erre összpontosít.

A technológiai cégekre kivetendő új adó javaslatát július 20-án jelentette volna be a testület, hogy egyfajta forrásbevételben részesüljön koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó, 750 milliárd eurós helyreállítási csomagjához. Az Egyesült Államok azért kérte fel a bizottságot a terv felfüggesztésére, mivel az alááshatja a globális minimumadóról szóló megállapodást, és bonyolíthatja annak jóváhagyását az amerikai kongresszusban.

QP | Quality Placement

A G20-as csoport múlt hétvégén Velencében tanácskozó gazdasági és pénzügyminiszterei közölték: közel állnak a megegyezéshez a globális minimumadóról. Bruno La Maire francia gazdasági miniszter szerint az egyezség létrejöttével "végre megadóztathatják a technológiai óriásvállalatokat, amelyek eddig elkerülték ezt, és véget vethetnek a multinacionális cégek adóelkerülésének és adóoptimalizálásának. Ezek a vállalatok eddig egy adott országban tettek szert haszonra, és egy másik országban, rendszerint egy adóparadicsomban fizették be az adókat."

Janet Yellen hétfőn az eurócsoporthoz tartozó országok brüsszeli egyeztetése során sürgette az Európai Unió országait, hogy írják alá a társasági adózás átalakításáról szóló globális megállapodást, tartsák fent a költségvetési támogatást és a kiadások növelését a járvány okozta gazdasági bizonytalanság leküzdéséhez.

"Olyan fenntartható bevételi forrásokra van szükségünk, amelyek nem a munkabérek további adóztatásán alapulnak - jelentette ki Yellen, aki szerint "véget kell vetni annak is, hogy a vállalatok tőkejövedelmeket alacsony adózású országokba helyezzék át, és meg kell állítanunk azokat a számviteli trükköket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy elkerüljék a méltányos részesedésük megfizetését."

A globális minimumadóról szóló elképzelések két alapon nyugszanak: egy legalább 15 százalékos minimumadó bevezetésén, illetve olyan rendszer kialakításán, amely a lehető legigazságosabb módon osztja el ezt az adót. Az uniós tagállamok közül Magyarország és Írország nem támogatja a globális javaslatot.