A reformtervezet Kanadából és más országokból származó, az amerikaiaknál gyakorta olcsóbb gyógyszerek importjának engedélyezését irányozza elő.

"Történelmünk során korábban egyetlen amerikai elnök sem kérte fel az FDA-t (amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság), hogy nyissa meg kapuit Kanadából származó biztonságos gyógyszerek előtt" - fogalmazott Alex Azar miniszter. A tárcavezető "történelminek" minősítette a reformot.

QP | Quality Placement

Az amerikai kormányzat már július 31-én jelezte a várható reformot - amely Donald Trump korábbi választási ígéreteinek egyike -, szerdán pedig a minisztérium nyilvánosságra hozta a konkrét szabályzókat is.

Az egyik rendelkezés felhatalmazza az Egyesült Államok tagállamait, hogy hívjanak létre olyan programokat, amelyek alapján a Kanadában már orvosi receptre felírt gyógyszereket forgalmazhatják. Az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságnak (FDA) engedélyeznie kell e programokat, lehetővé téve ezzel azt, hogy az adott tagállamok importálhassák a szükséges kanadai medicinákat.

Több tagállam, köztük például a Kanadával határos Vermont és New Hamsphire már jelezte, hogy szándékában áll ilyen jellegű egészségügyi program kialakítása. E programok azonban csak tabletták importjára vonatkozhatnak és egy 2003-ban hozott és változatlanul érvényben lévő törvény értelmében nem irányozhatják elő úgynevezett "biológiai gyógyszerek" (gyakran fagyasztást igénylő oltóanyagok, vérkészítmények, hormonok) importját. Így például nem lesznek behozhatóak az Egyesült Államokban drága inzulin-készítmények sem.

A szövetségi minisztérium másik rendelkezése lehetővé teszi az amerikai gyógyszergyártóknak, hogy a laboratóriumukban kikísérletezett és eddig csakis más országokban engedélyeztetett és forgalmazott készítményeiket az amerikai piacon is forgalomba hozhassák.

Elemzők szerint e második rendelkezés jelzi az amerikai egészségügyi rendszer abszurditását. A gyógyszertárak  és a biztosítótársaságok miatt ugyanis a gyógyszergyárak gyakran nem képesek csökkentetni áraikat, s az ugyanazzal a hatóanyaggal készült, de külföldön forgalmazott gyógyszereik külföldön olcsóbbak, mint az Egyesült Államokban.