Szabályos vadnyugati filmmé vált Szilézia, ahol a Rybnik és Katowice között közlekedő tehervonatot ismeretlen tettesek megtámadták - tudósított az onet.pl. Az eset február utolsó hétvégéje előtt egy nappal történt. Az ismeretlen tettesek autókereket raktak a sínre, ami megállásra kényszerítette a vonatot, majd nekiláttak, hogy kirámolják.

Három szénnel teli vagont kinyitottak, és a szenet a sínekre öntötték. A meglehetősen amatőr módon végrehajtott rablással valószínűleg az volt a céljuk, hogy a megszerzett szenet eladhassák, miután a lengyeleknél még mindig dominás fűtési mód a hagyományos kályhák használata. Pontosan nem derül ki, hogy miként képzelték a dolgot, hogyan akarták a sínekről felszedni és elszállítania a szenet.

A vonatvezető elmondásából csak annyit tudtak meg a hatóságok, hogy két ismeretlen valamit a sínekre rakott, így ő kénytelen volt megállítani a vonatot. Az elkövetők kihasználták a helyzetet, amikor a vonat állt a szén kiborítására. Emiatt aznap jelentős késésekre voltak a Rybnik-Katowice vonalon.