Az Irena közzétette azt a komplex modellszámításokon alapuló prognózisát, amiből megtudható, hogy a világ mely részei lesznek-lehetnek majd képesek akár hosszú távon is a legolcsóbb zöldhidrogén előállítására. Ez a zéró karbon korszak költségeit illetően sem mellékes, de abban az értelemben sem, hogy a zöldhidrogén - mint a világ számára feltétlenül szükséges nyersanyag - piaci termékké válása, az azzal való, jelentős mértékű export lehetőségeit is meghatározza, hogy mennyire olcsón vagy drágán lehet majd egy-egy országban előállítani.

A hidrogén a nettó nulla károsanyag kibocsátású energiarendszer alapvető eleme, amely kulcsszerepet játszik a nehezen villamosítható ágazatok szén-dioxid-mentesítésében, mint amilyen a nehézipar, vagy a hosszú távú szállítás. Hatalmas zöld hidrogénpotenciál létezik szerte a világon, ami 2050-ben a globális primerenergia-szükséglet több mint húszszorosának felel meg. Az egyes országokon vagy régiókon belüli potenciál azonban a rendelkezésre álló földterülettől is függ

- írja az Irena a 45 oldalas tanulmánya beharangozójában.
A lista, amit a rendelkezésre álló területi, geológiai adottságokon túl a jelenlegi és a tervezett, már bejelentett zöldenergiás termelőerő-fejlesztések és még egy sor egyéb indikátor felhasználásával állítottak össze, több érdekes megállapítást is tesz.

A globális hidrogénpiac találkozása a másfél fokos klímacéllal címet viselő elemző dokumentuma szerint hosszú távon Kína lesz a legolcsóbb hely a világon a zöldhidrogén előállítására, de Kínát nem valamelyik ma is ismert energiatermelő nagyhatalom, hanem Chile, Marokkó, Kolumbia, majd a szénről egyből zöld-, és aranyhidrogénre váltást ígérő Ausztrália a sorrend.

Első: Kína

Az optimista forgatókönyv - amit nagyvonalakban egyébként korábban a Wood MacKenzie már szintén megírt (igaz, annak kapcsán, hogy 2030-ra mely régiók juthatnak az 1 dolláros hidrogénkilogramm ár közelébe) - azt állapította meg a modellszámításokból, hogy Kína 0,65 dolláros egységárig juthat el, amitől alig marad el Chile; miközben az Egyesült Államok és Szaúd Arábia a legjobb esetben is a 75-80 cent közelébe tud majd csak eljutni. 

Az optimista forgatókönyv szerint 2050-ben a világ számos részén elérhető az 1 dollár alatti egységár, kiemelten jó körzet lehet Délkelet-Ázsia, az Egyesült Királyság, Japán, Észak-Európa és Németország is. (A korábban kedvező területnek gondolt Ukrajna már nincs a lehetséges nyerők között, ami előbb-utóbb felülvizsgálatra kényszerítheti az ukrán-német hidrogénfolyosóról álmodozókat.) 

Irena szerint a lehetőségeket és a valószínűséget is figyelembe véve, 2050-ben így nézhet majd ki a termelési ár alapján rendezett globális sorrend:

  1. Kína
  2. Chile
  3. Marokkó
  4. Kolumbia
  5. Ausztrália
  6. Mexikó
  7. Óceánia
  8. India
  9. Amerikai Egyesült Államok
  10. Szaúd-Arábia

A további sorrendet illetően fontos lehet, hogy Spanyolország (11.), Kanada (13.) és Portugália (14..) is jóval előbbre került, mint Olaszország (19.) vagy Franciaország (23.) - viszont: az európai átlag (16.) ugyan nem olyan rossz, de a mi régiónk így is csak a 30. helyre jó. Ukrajna pedig csak a 31. helyre tűnik befutónak.

Azért a víz az úr

A kevésbé optimista verzió szerint a különbség az árakban is nagyobb lehet, mivel a kínai zöldhidrogén előállítási költségek akkor sem lesznek magasabbak 1,1 dollárnál, miközben például a szaúd-arábiai költségek a vízkorlátozások nyomán elszállhatnak. Ugyanez Marokkót is kiütheti az élmenők közül - hiszen itt akár 63 százalékos termeléskorlátozás is elképzelhető vízkorlátozások miatt - így pedig az egyébként kiváló adottságokkal rendelkező országot Kanada például ütheti ki a Top5-ből.

A vízbontásra alapozott zöldhidrogén gyártás egyik lehetséges gyenge pontját jelzi mindez. Sőt: a vízkorlátozás  nem csupán vízió: Ausztráliában éppen a napokban kellett emiatt lefújni az eddigi legnagyobb, 6 GW méretűre tervezett zöldhidrogén projektet. Érdemes megjegyezni, hogy a zöldhidrogén termelésben is "azért a víz az úr".

Az Irena elemzése alapján a kevésbé kedvező adottságú területeken, mint a szubszaharai Afrikában, Észak-Afrikában, de a Közel-Keleten is drágábban, jellemzően 1,5-1,8 dolláros egységáron képzelhető ma el a zöldhidrogén termelés az évszázad közepén. Kivétel ez alól Egyiptom lehet, ahol 1 dollár alatti ár is elérhetőnek látszik, leginkább annak köszönhetően, hogy az ország már ma is Afrika legnagyobb hidrogénfogyasztó országának számít, így az előállításban is jóval a többiek előtt jár a térségben.