Már második egymást követő negyedévben döntött rekordot a globális egyesülések és cégfelvásárlások értéke idén. A vállalatok igyekeznek minél jobban kihasználni a jelenleg még láthatólag korlátlanul elérhető olcsó hiteleket, s saját pénzkészleteiket is a Covid utáni világra való felkészülésre költik - írja a Reuters a Refinitiv adataira hivatkozva.

Az elmúlt három hónapban bejelentett ilyen típusú tranzakciók értéke elérte az 1,5 billió dollárt, ez több, mint eddig bármelyik év második negyedévében és 13 százalékkal magasabb, mint a szintén rekordot döntő első negyedévben volt. Mindezt annak ellenére, hogy jelentősen csökkent az üres befektetőcégek körüli aktivitás. Az első negyedév nagy slágere az angolszász tőzsdéken az üres befektetőcégek tőzsdére vitele volt, amit jellemzően egy-egy ismertebb befektetési guru nevével próbáltak vonzóvá tenni.

QP | Quality Placement

Ez most egy olyan kedvező környezet a piacon, amire eddig nem nagyon volt példa. Rendkívül támogatóak a pénzügyi feltételek és piacok, s ez párosul egy olyan kényszerrel, hogy teljes iparágak érzik azt, fel kell készülniük a Covid-19 utáni világra, s ehhez át kel alakulniuk - mondta a hírügynökségnek Alison Harding-Jones, a Citigroup felvásárlási ügyekben Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős vezetője. Szerinte ez a most tapasztalt magas aktivitás a nyáron is folytatódik.

Domesztikálódó felvásárlók

A legnagyobb növekedést év/év alapon a második negyedévben az Egyesült Államokban lehetett tapasztalni. Persze abban, hogy a tranzakciók értéke négy és félszeresére, 699 milliárd dollárra növekedett szerepet kapott a bázishatás is. Nevezetesen az, hogy egy éve az ország a járvány első hulláma miatti lezárások alatt volt. A mostani nagy aktivitásban része van annak is, hogy Joe Biden adóemeléseket javasolt, s egy csomónak még ezek életbe lépése előtt le szeretnék zárni az ilyen típusú üzleteiket. Adózási szempontból az eladónak és a vevőnek is megéri még az végre előtt lépni - mondta Anu Aiyegnar, a JPMorgan globális vállalatfelvásárlási osztályának társvezetője.

Ázsiában eközben 104 százalékkal 327 milliárd, Európában 50 százalékkal 293 milliárd dollárra bővült a vállalatfelvásárlási piac

Ahogy a járvány nyomán a globális kereskedelem lassult és inkább az ellátási láncok rövidülése lett a jellemző, úgy lett a felvásárlási piac is kevésbé nemzetközi. Ennek megfelelően a legnagyobb tranzakciók is inkább belföldiek maradtak. Az amerikai cégek külföldi felvásárlási aktivitása jelentősen csökkent, minden mérce szerint - mondta Vito Sperduto az RBC Capital Markets szakértője. Persze akadtak ez alól is kivételek, ilyen volt a Délkelet-Ázsia legnagyobb fuvarmegosztó és ételfutár cége, a Grab Holdings és az amerikai befektető-ernyőcég, az Altimeter 40 milliárd dollár értékű egyesülése.

A felvásárlók egyre nagyobbak lesznek

A felvásárlások és összeolvadások száma egyébként a második negyedévben már 10 százalékkal csökkent, viszont az ügyletek értéke egyre csak növekszik. Az 5 milliárd nagyobb értékű tranzakciókból 127 százalékkal volt több ebben a három hónapban. Az Egyesült Államokban az AT&T tartalomszolgáltató részlege, a WarnerMedia egyesült a rivális Discoveryvel és hoztak létre egy 150 milliárdos új céget, Németországban pedig a két ingatlanóriás, a Vonovia és a Deutsche Wohnen 34,5 milliárd dolláros fúziója uralta a híreket.

A cégek teljesen újragondolták működésüket a válság alatt és most a fő irányvonal az egyszerűsítés és digitalizáció lett. Igyekeznek üzleti modelljüket egyre jobban kiegészíteni az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel . mondta George Holst, a BNP Paribas vállalati ügyfelekért felelős vezetője. A tranzakciók közül a legnagyobbak a média és a technológiai szektorban születtek.

Az összefoglalók szerint a piac élénkülését az aktivista befektetők térnyerése is segítette, ezeket megelőzendő ugyanis nagyon sok cég kezdett kevésbé nyereséges üzletágainak kiszervezésébe. A Jefferies befektetési banknál például azt várják, hogy a cégek részéről a második negyedévben a kiszervezések miatt még nőni is fog az eladási aktivitás. Másik irányba hat viszont, hogy kifulladt a befektetési ernyőcégeket (SPAC) körüli láz, a befektetők ezeket már nem nagyon veszik meg olyan lelkesedéssel, mint az év elején.

Bár a nyilatkozó szakértők szerint sokáig nem tartható fenn a felvásárlások és egyesülések ilyen nagysága, azonban még néhány negyedévig magas számokat lehet majd látni. Az esetlegesen emelkedő kamatok ugyan ronthatnak ezek jövedelmezőségén, azonban a magántőke cégeknél jelenleg még annyi készpénztartalék van felhalmozva, hogy az ezek elköltése irányában ható nyomás még egy ideig lendületet adhat a tranzakcióknak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!