Ankarai merénylet - Putyin provokációt emleget

Az ankarai orosz nagykövet meggyilkolása provokáció volt, amelynek célja az orosz-török kapcsolatok normalizálódásának aláásása és a Moszkva azon törekvésének kisiklatása, hogy Ankarával és Teheránnal közösen megoldást találjon a szíriai válságra - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Moszkvában.
MTI, 2016. december 19. hétfő, 22:32
Fotó: MTI/EPA

Putyin egy Kremlbeli, a televízió által közvetített tanácskozáson közölte, hogy elrendelte az orosz nagykövetségek védelmének megerősítését. Hangsúlyozta, Moszkva pontosan meg akarja tudni, hogy ki áll a merénylet mögött. Közölte, hogy az orosz Nyomozó Bizottság a gyilkosság nyomán büntetőeljárást kezdeményezett. A testület felhatalmazást kapott arra, hogy felállítson egy csoportot, amely Ankarában a török hatóságokkal együtt részt vesz majd az ügy felderítésében.

Elmondta, erről telefonon állapodott meg Tayyip Recep Erdogan török elnökkel. Tudnunk kell, hogy ki irányította a gyilkos kezét - jelentette ki. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte, hogy a két vezető megállapodott a két ország diplomáciai képviseletei őrizetének megerősítéséről. Szívai szerint az orosz elnök utasításba adta, hogy a török féltől garanciát szerezzenek a Törökországban működő orosz képviseletek biztonságára.

Putyin a szóvivő szerint a merénylettel kapcsolatban Szergej Lavrov külügyminiszterrel, Szergej Nariskinnal, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) és Alekszandr Bortnyikovval, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetőjével folytatott megbeszélést. Putyin közölte, hogy a "harci posztján" meggyilkolt Andrej Karlov nagykövetet posztumusz állami kitüntetésben fogja részesíteni. Az elnök mélységes együttérzéséről biztosította az általa személyesen is ismert diplomata hozzátartozóit.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy Oroszország nem hagyja megtorlatlanul a merényletet, A követ meggyilkolása a kormányfő szerint súlyos bűncselekmény, amely túllépett a civilizált kapcsolatok keretein.

Moszkvában egyébként kedden Oroszország, Törökország és Irán külügy- és védelmi miniszteri tanácskozást tart a szíriai rendezésről. Mevlüt Cavusoglu, a török diplomácia vezetője a megbeszélések előestéjén az orosz fővárosban együttérzését fejezte ki a nagykövet meggyilkolása miatt és úgy vélekedett, hogy a bűncselekmény a kétoldalú kapcsolatok ellen irányult. Megerősítette, hogy Moszkva és Ankara közös bizottságot állít fel a történtek felderítésére és leszögezte, hogy a bűnösöket felelősségre fogják vonni.

HOZZÁSZÓLÁSOK