Trump két jelöltet nevezett meg a Fed igazgatótanácsába

Donald Trump amerikai elnök, aki többször bírálta a jegybank szerepét betöltő Fedet azért, mert nem csökkent kamatot, két közgazdászt jelölt a Fed igazgatótanácsába - közölte az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva.
Domokos Erika, 2019. július 3. szerda, 10:52
Fotó: Reuters

A Fed 7 tagú igazgatótanácsában jelenleg két poszt üresen áll. Trump javaslatát a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Az egyik jelölt Judy Shelton, aki 2018 márciusa óta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) amerikai országigazgatója, korábban Trump elnöki kampányában gazdasági tanácsadó volt. Vele kapcsolatban a szakértők egyértelműen úgy fogalmaztak, hogy kamatcsökkentés párti. Judy Shelton június közepén a Washington Postnak adott interjúban például azt mondta, hogy a lehető legalacsonyabbra csökkentené a kamatot, amilyen gyorsan csak lehet, illetve hogy elképzelhetőnek tart akár egy zéró kamatot is egy-két éven át.

A Donald Trump által a Fed igazgatótanácsába javasolt másik jelölt, Christopher Waller kamatokkal kapcsolatos álláspontja nem világos. Waller ugyanakkor kutatási igazgató a Fed St. Louis-i területi igazgatóságánál, amelynek az élén James Bullard áll, aki viszont a Fed legutóbbi kamatdöntést hozó ülésén a kamat azonnali csökkentését szorgalmazta.

A Fed kamatdöntő nyíltpiaci bizottsága (FOMC) legutóbbi, június 19-i ülésén a december óta érvényes 2,25-2,50 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot.

A Fed ugyanakkor a fokozódó gazdasági kockázatokra és az inflációs nyomás várható csökkenésére hivatkozva jelezte szándékát monetáris lazító lépések megtételére az év hátra lévő részében, ami összességében akár fél százalékpontos kamatcsökkentést is jelenthet - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK