Ennyire fektetheti meg a globális kereskedelmet a járvány

A globális kereskedelem idén 13-32 százalékkal eshet vissza a koronavírus-járvány hatásaként - áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerdán ismertetett jelentésében.
Szabó Zsuzsanna, 2020. április 8. szerda, 18:13
Fotó: Getty Images

A genfi székhelyű szervezet a várt visszaesés mértékének tág határát azzal indokolta, hogy egyelőre nehezen felmérhető a járványnak a globális gazdaságra gyakorolt hatása - írja az MTI.

Roberto Azevedo, a WTO vezérigazgatója szerint, ha együttműködnek az országok, gyorsabban állnak majd talpra, semmint ha mindenki egymaga próbálkozna a kilábalással.

A WTO szerint a globális kereskedelem jövőre akár 21-24 százalékkal is bővülhet, ha sikerül felülkerekedni a járványon és hatékony kormányzati intézkedések születnek.

Tavaly októberben a WTO még azzal számolt, hogy 2020-ban 2,7 százalékkal nő a globális kereskedelem, ami tavaly 0,1 százalékkal csökkent részben a kínai-amerikai kereskedelmi háború és a globális gazdaság növekedésének a lassulása miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK