A Fed a kiszámíthatóságot tartotta szem előtt, amikor a kamatemelés első ütemét elhalasztotta - véli az adótanácsadó cég. A késleltetés célja, hogy a közép- és nagyvállalatok jobban felkészülhessenek a pénzpiacok szűkülésére, a tőkeköltség szintjének emelkedésére.

Az RSM szakértői az alapkamat 25 bázispontos emelését várják decemberben a Fedtől, majd további 50-70 pont jöhet a jövő év elején. Egy több éves ciklus során mintegy 2 százaléknyi kamatemelést valószínűsítenek 2017-2018 végére.

A nemzetközi terjeszkedés továbbra is alapeleme a vállalatok növekedési stratégiájának a költségcsökkentési és az új bevételi források feltárása miatt. A globális terjeszkedés általános célpiaca az utóbbi években Kína volt, azonban ez a tendencia a növekedési adatok ismeretében átértékelődik.

Még vannak kiaknázatlan lehetőségek

India a világ harmadik legnagyobb gazdasága, amely 2015-ben várhatóan 7,25-ös növekedési rátát produkál. Az országban az elmúlt hat évtizedben fokozatos politikai átrendeződés figyelhető meg, ami a jogrendszerben is jelentős változásokat eredményezett. A gazdasági versenyelőnyét tápláló egyik fontos tényező, hogy népesség 65 százaléka 35 év alatti, így nagy mennyiségű képzett munkaerő áll rendelkezésre. A másik fontos tényező, hogy India gazdasága korlátozott mértékben van kitéve csupán a külgazdasági folyamatoknak, mivel 75 százalékban belső orientáltságú az ország kereskedelme, továbbá magas, 30 százalék a megtakarítási ráta.

Dél-Amerika fejlődését a GDP növekedése táplálja, mivel az így megnőtt jövedelmek nagy része a középosztályhoz jut, akik szofisztikáltabb szolgáltatásokat vesznek igénybe, ezeket a pénzek a gazdaságba visszaforogva tovább táplálják a növekedést. A latin-amerikai vállalatok az általános trendnek megfelelően az ázsiai piacokon próbálnak terjeszkedni, növekedési ütemük és a minőségi és versenyképes árú termékek iránt komoly kereslet miatt. Chile, Peru és Mexikó ennek érdekében fontos strukturális reformokat vezetett be az üzleti világ és a befektetések erősítése érdekében.