Már fogadhat rá, mikor lép ki Magyarország az EU-ból

Egy londoni fogadóiroda fizetne azoknak, akik eltalálják, melyik EU-tagország lesz a következő, amely a brexit után elhagyja az uniót. Messze nem Magyarország kilépését tartják a legvalószínűbbnek.
Barabás Júlia, 2018. december 2. vasárnap, 10:38
Fotó: Shutterstock

A brexit feltételeiről a londoni kormány és az Európai Tanács között létrejött megállapodás nyomán sokan azt találgatják, hogy Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, netán Belgium lesz-e a következő, amely követi a brit példát - írta a forbes.pl. A londoni Unibet fogadóirodánál tippelni is lehet erre.

A kérdés egészen pontosan úgy szól: mi az esélye annak, hogy az adott európai uniós tagországban három évben belül kiírnak egy népszavazást az EU-s kilépésről. A Brüsszel iránt meglehetősen szkeptikus kormányzati politika ellenére nem a magyarok vagy a lengyelek hagynák el az uniót legszívesebben, mert óriási az EU társadalmi támogatottsága.

Az oddsok alapján Olaszország áll az élen: a függetlenségi népszavazás kiírásának esélye három éven belül az olaszok esetében 13,5 százalék. Görögországnál 9,1 százalék jött ki, Lengyelország csak a harmadik 6,7 százalékkal. Ugyanennyi egy ilyen referendum kiírásának esélye a szkeptikusnak tartott magyarok esetében is.

Ezután Belgium, Bulgária és Horvátország kövezik számos más tagállammal együtt, 4,8 százalékos aránnyal. A csehek, szlovákok, szlovének és a románok esetén 2,9 százalék a valószínűség . A sor végén Franciaország, Németország és Málta áll mindössze két százalékkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

flydomi, 2018.12.02 22:25

Az EU élni fog,csak a hazaáruló popsi illibsiktól fog megszabadulni. :) ennyike. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.12.02 19:35

Nem mi fogunk kilépni, hanem az EU fog szétesni, rozoga kártyavárként. Már recseg és ropog az ócska tákolmány.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

flydomi, 2018.12.02 19:23

A fidess értelmi szavazói nem merik megtenni azt a lépést a vezírüknek,hogy a kilépésre szavazanak,így szembeköpik magukat és a saját kormányukat,ami isten káromlás. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.12.02 13:17

Már hogy kollektive mikor ugrunk a lókupec után a kutba, illetve ő félreáll majd és röhög a svájci bankszámláin rachellel stb..a dolog kb. olyan, mikor lép ki texas állam az USA-ból., vagy szverdlovszk oroszországból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html