Fogalma sincs a CIA-nak, hogy voltak képesek a kínaiak eltüntetni húsz emberüket

A kínai kormány "módszeresen felszámolta" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tevékenységét Kínában 2010 és 2012 között, az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb biztonsági résének köszönhetően - jelentette a The New York Times (NYT).
Domokos Erika, 2017. május 21. vasárnap, 10:05
Fotó: MTI/EPA

Az újság tíz jelenlegi és volt - névtelenséget kérő - hírszerzési tisztségviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy a biztonsági rést eddig még nem sikerült azonosítani, ami miatt a CIA mintegy 20 informátorát vették őrizetbe vagy gyilkolták meg 2010 és 2012 között Kínában - írja az inforadio.hu az MTI-re hivatkozva.

A lap úgy tudja: a kínai hatóságok legalább egy tucat informátorral végeztek a szóban forgó években, szétzilálva a CIA által évek alatt kiépített hálózatot. Az egyik informátort egy kínai kormányzati épület lőtték agyon - erősítette meg három tisztségviselő is a NYT-nek. Szerintük ez üzenet volt a többieknek, hogy ne dolgozzanak össze Washingtonnal.

A biztonsági résnek rendkívül káros hatása volt, amely csak a Szovjetunió fennállása idején, majd Oroszországban Aldrich Ames és Robert Hanssen kémek miatt elvesztett hírszerzési források számával vetekszik - olvasható a lapban.

Ames az 1980-as években, Hanssen pedig 1979 és 2001 között szolgáltatott ki információt Moszkvának. A NYT szerint az amerikai hírszerzés és biztonsági szolgálatok egyelőre megosztottak abban, hogy a biztonsági rés forrása egy beépített ember a CIA berkeiben vagy esetlegesen Kínának sikerült feltörnie az amerikai hírszerzés rejtett kommunikációs rendszerét, amelyet a külföldi forrásokkal való érintkezéshez használt.

A CIA-források kínaiak általi felszámolása 2010-ben vette kezdetét, amikor az amerikai hírszerzés a kínai kormánnyal kapcsolatos nagyon jó minőségű értesülésekhez kezdett hozzáférni az államigazgatáson belülről származó informátoroktól, a többi között olyan emberektől, akik elégedetlenek voltak a pekingi vezetés korruptsága miatt - mondta négy illetékes az amerikai lapnak.

Az információk az év végére elapadtak, majd a források kezdtek eltűnni 2011 elején. Mikor egyre több forrást gyilkoltak meg Kínában, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a CIA karöltve vizsgálatot indított a biztonsági rés feltárására, górcső alá véve a pekingi műveleteket és az Egyesült Államok ottani nagykövetségének minden egyes munkatársát.

A vizsgálat végül egy volt CIA-ügynökre összpontosult, aki a Kínával foglalkozó ügyosztályon dolgozott, azonban nem volt elegendő bizonyíték a letartóztatásához - írta a lap, amely szerint más nyomozók abból indultak ki, hogy a kínai hírszerzés feltörhette a CIA rejtett kommunikációs rendszerét. Megint más nyomozók úgy vélekedtek, hogy a biztonsági rés a kémek gondatlanságára vezethető vissza, így például folyton ugyanazt az útvonalat és találkahelyeket használták vagy olyan éttermekben jöttek össze, ahol lehallgatta őket a kínai hírszerzés.

A NYT szerint 2013-ra az amerikai hírszerzőknek már sikerült megakadályozniuk Kínát abban, hogy azonosítani tudja helyi ügynökeiket, a CIA pedig azóta is kémhálózatának újjáépítésén dolgozik. A CIA elutasította, hogy kommentálja a NYT cikkét.

HOZZÁSZÓLÁSOK