Földrengés és ugrás az ismeretlenbe - így látják a francia lapok

A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen továbbjutását az elnökválasztás második fordulójába.
Szabó Zsuzsanna, 2017. április 24. hétfő, 10:33
Fotó: MTI/EPA

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint a földrengés egyben ugrás az ismeretlenbe, a választóknak ugyanis elegük lett a hagyományos politikai pártokból, és a múltat teljesen fel akarták számolni.

"A választók vasárnap új lapot akartak nyitni a francia politikai életben, ahhoz képest, amely alapján az az V. köztársaság kezdete óta (1958) strukturálódott" - hangsúlyozta a lap.

A katolikus La Croix szerint "az eredmény földrengést jelent, amelynek utórengései tartósak lesznek".

A liberális L'Opinion szerint teljesen új lapot nyitottak a francia választók az V. köztársaság történetében azzal, hogy április 23-án vasárnap, az elnökválasztáson kiejtették minden olyan politikai párt jelöltjét, amely az elmúlt évtizedekben kormányzott.

A konzervatív Le Figaro, amely a kampányban Francois Fillon jobboldali jelöltet támogatta, úgy látja, hogy a jobboldal "kiütéses vereséget" szenvedett, s elvesztett egy olyan választást, amely számára még néhány hónapja elveszíthetetlennek tűnt. A szerkesztőségi írás arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal sikertelen kormányzása után, miközben a változás iránti vágy még soha nem volt ennyire erős, a jobboldal a történetében először nem jutott be a második fordulóba.

A baloldali Libération címlapján Emmanuel Macron fotójával jelent meg, s a centrista jelölt politikai mozgalmának nevére utalva az Indulás felirattal, sugallva azt, hogy ő a második forduló favoritja.

"A második fordulóban a szociálliberalizmus áll szemben a nacionalizmussal, a nyitottság a bezártsággal, az egységes Európa a magára maradt Franciaországgal" - írta szerkesztőségi írásában a baloldali napilap, amely szerint "elviekben, valamennyi párt republikánusának köszönhetően a választás fiatal újonca le fogja győzni a gonosz mostohát".

Laurent Jauffrin főszerkesztő ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a Nemzeti Front története legjobb eredményét érte el egy elnökválasztáson, s amennyiben a második forduló az elit és a nép közötti harccá változik át, senki nem lehet biztos az eredményben. "Egy új díszletben minden lehetséges, azaz vigyázat" - írta a Libération.

HOZZÁSZÓLÁSOK