Lesz gázáremelés - újabb ország esett el

Románia után Lengyelországban is lesz gázáremelés, igaz, az elmúlt években zuhant az energiahordozó ára. A drágulás a lakosság kevésbé érzi majd meg, mint a vállalatok.
Barabás Júlia, 2018. augusztus 4. szombat, 17:22
Fotó: Shutterstock

Emelkedik a gáz ára Lengyelországban - írta a Business Insider Polska. Nem sokkal korábban a román kormány volt kénytelen feladni azt a tervét, hogy limitálja a hazai kitermelésű gáz lakossági árát. Az áremelkedés 5,9 százalékos lesz, de a gazdasági minisztérium adatai szerint a lakossági felhasználók a gyakorlatban havonta átlagosan 3,6 százalékkal fognak többet fizetni.

A fogyasztóvédelmi hivatal ugyanis július végén megállapította azt a tarifát, amelynek alapján a PGNiG (a legnagyobb hazai gázkereskedelmi cég) kiállíthatja az egyéni fogyasztók számláit. Ez augusztustól az év végéig kötelező. Emellett nem változik az előfizetés ára, amelyet márciusban csaknem 7,5 százalékkal leszállítottak.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt  három évben Lengyelországban közel nyolc százalékkal esett a lakossági gáz ára. Ebből fakadóan a gáz lett a legkifizetődőbb fűtőanyag. A szaktárca szerint a mostani emelés oka az energiahordozók általános drágulása a világpiacon.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.08.06 22:34

Hogyhogy?? Hol a megváltó amerikai LNG, amiről szinte naponta olvashattunk győzelmi jelentéseket itt a Napi.hu hasábjain is, Mórickák? Tudjátok, én is jártam már így, mikor elkezdtem ócsárolni az évtizedek óta olcsón kiszolgáló kocsmárosomat, meg fenyegetni hogy majd hozatok piát a város másik végéből, aztán egyszer azt mondta hogy hozass ahonnan akarsz, én mostantól dupla áron adom... És ez csak pia volt, nem földgáz, hülyegyerekek...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html