Demokrácia magas fokon: háromnapos választások jönnek az oroszoknál

Második olvasatban szavazta meg az orosz parlament alsóháza szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy az országban a parlamenti és egyéb választásokat, valamint a népszavazást három nap alatt bonyolítsák le.
Domokos László, 2020. július 16. csütörtök, 07:11
Fotó: Getty Images

A módosítást első olvasatban még 2012-ben fogadta el a ház, Dmitrij Medvegyev akkori elnök beterjesztése alapján.

A több, de legfeljebb három napig tartó voksolásról szóló döntést a választás hivatalos kiírásától számított tíz napon belül kell kihirdetni.

A szavazatot a központi és a regionális választási bizottságok döntése alapján nemcsak a helyi kerületi választóhelyiségekben, de más, erre a célra kialakított és felszerelt helyeken is le lehet majd adni. A törvénytervezet a szavazási folyamat más jellemzőinek meghatározására is felhatalmazná a testületeket. Helyi ügyekben megtartott többnapos választás esetén nem lesz lehetőség a szavazatok előzetes leadására és a lakóhelytől távol történő voksolásra.

Az új orosz rendszert már a szeptemberben esedékes regionális és pótválasztások idejére bevezethetik.

Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke az orosz alkotmány módosításáról rendezett, egy héten át tartó, július 1-jén lezárult szavazásról beszámolva múlt csütörtökön azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az embereknek "nagyon megtetszett" az új eljárás.

A parlamenti ellenzéki pártok azonban aggályaiknak adtak hangot a választások széthúzásának lehetősége miatt. Ez szerintük pótlólagos lehetőségeket biztosít az eredmények manipulálására, továbbá a káder- és a pénzhiány miatt megnehezíti számukra a szavazás megfigyelését.

Moszkvában és Szentpéterváron egyébként szerda este a parlamenten kívüli ellenzék aktivistái tüntetésen követelték az alkotmánymódosítás visszavonását. A fővárosban több százan tüntettek, a rendőrök a megmozdulás több részvevőjét előállították - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK