Hat hét alatt lehetne kiirtani a Covidot

Egy matematikai modellszámítás szerint hat héten belül meg lehetne állítani a koronavírus járványt. A kulcs, a gyakori, átfogó antigén teszt és a fertőző emberek elkülönítése.
Lovas-Romváry András, 2021. január 8. péntek, 14:21
Fotó: AFP - képünk illusztráció

Egy matematikai modell szerint akár rövid időn belül szinte teljesen le lehetne törni a Covid-19 járványt, ehhez a népesség gyakori átfogó tesztelésére lenne szükség és a fertőző emberek elkülönítésére. A tesztelésre a számítások szerint az amúgy csak az aktív fertőző fázisban lévő emberek kiszűrésére alkalmas antigén tesztek is elegendőek lennének. Ugyanakkor a modell gyakorlati megvalósítása nem tűnik végrehajthatónak, legalábbis a Kínához hasonló berendezkedésű országokon kívül.

Az előzetesen már november végén, végleges változatában a Science Advances szaklapban csak a napokban publikált tanulmány matematikai modellje szerint ha három naponta a teljes lakosság háromnegyedét antigén gyorstesztekkel tesztelnék elegendő lehetne arra, hogy a fertőzések számát 88 százalékkal csökkentsék, s a járványt hat héten belül teljesen megállítsák, s a vírust gyakorlatilag kiirtsák. Az elképzelés szerint a gyakori tömeges teszteléseken pozitívnak bizonyuló emberekre vonatkozna csak az a rendelkezés, hogy otthon kell maradniuk, míg a többiek, akik nem fertőznek tovább folytathatnák mindennapi tevékenységüket - írja a futurezone.de.

A tanulmány egyik szerzője, Daniel Larremore a Coloradói Boulder Egyetem informatika professzora szerint jobb ma egy olyan tesztet alkalmazni, amely ugyan nem olyan érzékeny, viszont gyors eredményt kínál, mint egy olyat, amely pontosabb, viszont később van csak eredménye. A tanulmányban egyébként elsődlegesen azt vizsgálták, hogy ha a járvány megfékezése érdekében a lakosságot rendszeresen tesztelnék valahol, akkor a tesztelés mely tulajdonsága erősítené leginkább a járvány lassítását.

A tesztelés gyakorisága, a tesztek kiértékelésének sebessége és a tesztek érzékenysége közül számításaik szerint a legkevésbé fontos tényező a tesztek pontossága volt a modell szerint. Ezzel a tanulmány készítői közvetve választ adtak arra a kérdésre, hogy érdemes-e a PCR teszteknél ismerten kevésbé pontos antigén teszteket alkalmazni a tömeges tesztelésre. A tesztelés aranymértékének tekintett PCR teszteknél komoly probléma, hogy az eredményre gyakran hosszabb ideig kell várni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bobby11, 2021.01.09 17:04

Persze, hogy ki lehetne.
Csak akarni kellene.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2021.01.09 11:17

@Nekemnemezkell: Az emberek hány százaléka ment el önkéntesen teszteltetni?
Ha valaki pozitív mintát ad, úgy, hogy nincs tünete, az két dolgot jelent. Ha jó a teszt, akkor pozitív, ha rossz, akkor negatívként ad pozitív mintát. Viszont minden esetben táppénz a következmény!
A PSZ csesztette a kormányt, hogy legyen teszt, úgy, hogy fel sem mérték, hogy mekkora a hajlandóság rá.
Ha teszt negatív reggel 10 órakor, 11-kor benyelhetem és attól kezdve nagyon rövid ( pár óra) már simán tovább tudom adni, ha kellő számban reprodukálódhatott szervezetemben a vírus.
Egyedül a szabályok nagyon szigorú betartása és a vakcina gátolhatja meg a 3., 4., 5 hullám kialakulását.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2021.01.09 11:08

@I.N.R.I.: Nagy valószínűséggel igazad van, bizonyíték te vagy rá, mivel az idiotizmus örökölhető, ha az őseidet akitől a hatalmas eszedet örökölted, ott ledobták volna, akkor most nem kéne ennyi baromságot olvasnunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nekemnemezkell, 2021.01.09 10:38

@Ballada: De legfőképpen az emberi butaságot! A tanárok hány százaléka engedte magát tesztelni ?
Mit várjon az ember másoktól ha a "művelt emberfők" így viselkednek?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nekemnemezkell, 2021.01.09 10:34

Aszongya a PDSZ : a tesztelés, csak pótcselekvés.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html