Így szereltették volna le a szovjet atomfegyvereket

Brit archív dokumentumok szerint az EBRD a szovjet devizaadósság felvásárlását javasolta a teljes szovjet atomleszerelés fejében - számolt be az MTI.
Domokos Erika, 2017. december 29. péntek, 17:41

Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 1991-ben azt javasolta a brit kormánynak, hogy a Nyugat egy adósságfelvásárlási tranzakcióval szabadítsa meg 60 milliárd dollárnyi devizakötelezettségétől az utolsó napjait élő Szovjetuniót a teljes szovjet nukleáris fegyverzet leszereléséért cserébe.

A brit nemzeti levéltár pénteken nyilvánosságra hozott archív dokumentumaiból kitűnik, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására abban az évben létrehozott londoni pénzintézet első elnöke, Jacques Attali bizalmas levélben vetette fel az elképzelést 1991 decemberében az akkori konzervatív párti brit miniszterelnöknek, John Majornek.

Adósság és atomfegyver

Attali szerint a Szovjetunió által jelentett két legfőbb globális probléma az adósságtömeg és a szovjet nukleáris arzenál volt. Az EBRD vezetője ezért annak megfontolását javasolta Majornek, hogy miként lehetne "az egyik problémát a másik megoldására felhasználni", vagyis nem lehetne-e megszervezni egy "adósság-atomfegyver csereügyletet".

Jacques Attali javaslata szerint ezt egy olyan alap létrehozásával lehetett volna megoldani, amely megvásárolná a 60 milliárd dollárnyi szovjet devizaadósságot, és ennek fejében jogot szerezne a szovjet atomfegyverzet leszerelésére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete alatt.

Attali szerint ezzel az ügylettel a hét legfejlettebb ipari gazdaság akkori védelmi kiadásainak töredéke lett volna "a világbéke ára".

A brit nemzeti levéltár által újonnan nyilvánosságra hozott archív dokumentumokból nem derül ki, hogy John Major válaszolt-e az EBRD akkori elnökének kezdeményezésére.

Kellett a segítség

A titkosítás alól feloldott aktákból ugyanakkor kitűnik, hogy Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció első elnöke már 1991 nyarán, egy telefonbeszélgetésben arra figyelmeztette Majort, hogy ha a Nyugat nem nyújt gazdasági segítséget Moszkvának, az orosz reformpolitika könnyen elbukhat, "és nem lesz újabb esély Oroszország átalakítására".

Oroszország a legutóbbi évekig az EBRD fejlesztési programjainak legnagyobb egyedi kedvezményezettje volt, a bank azonban három éve felfüggesztette az új orosz finanszírozások folyósítását, összhangban a Moszkva elleni nemzetközi szankciókkal. Az EBRD részvényes országai 2014 júliusában ugyanis azt az iránymutatást adták, hogy az EBRD Oroszországban egyelőre ne kezdjen új finanszírozási programokat.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK