Ilyen lesz az első 100 nap a Brexit után - Magyarországot is megemlítik

Francia-német egységfronttal találhatja magát szembe Nagy-Britannia, ha lakói úgy döntenek, hogy kiléptetik országukat az EU-ból. A brit kormánynak egyszerre kellene kezelnie a kilépéssel járó sokféle tárgyalást és a skótok várható újabb függetlenségi népszavazását.
Napi.hu, 2016. június 19. vasárnap, 09:11

Az EU brüsszeli apparátusát hivatalosan nem kérték fel főnökeik arra, hogy alternatív forgatókönyveket készítsenek arra az esetre, ha a brit nép a Brexit, azaz Nagy-Britannia európai uniós kilépése mellett döntene - tudta meg a Bloomberg egyiküktől. Így akarják elkerülni a pánikkeltést.

Az esetleges Brexitet követő politikai és pénzügyügy sokkhullámot tekintve persze eleve kétséges, hogy bármilyen tervet végre lehetne-e hajtani. A világ pénzpiacai már a lehetőségtől aggódó üzemmódba kapcsoltak, ami hatással van a világgazdaság egészére.

Jönne a Krach

Az EU alapító atyái, országai nem gondolták, hogy egy állam, amely egyszer belépett a közösségbe, egyszer csak kiléphet. Az exittel kapcsolatos jogi lehetőséget csak 2009-ben teremtették meg. Így aztán az unió legbefolyásosabb vezetői minden bizonnyal a június 23-ai népszavazást követő másnap hajnalig bíznának a katasztrófa elkerülésében.

A népszavazást követő első 24 órában összehívnák az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport ülését és a font árfolyamrángásai arra kényszerítenék a svájci jegybankot, hogy a korábbinál is agresszívabban avatkozzon be a frank védelmében.

A pénzpiacok nem számítanak a Brexitre, ezért ha bekövetkezne, az igen jó eséllyel krachot okozna a pénzpiacokon - véli Lothar Mentel londoni Tatton Investment Management vezérigazgatója. Szerinte fel kell készülni arra, hogy 24-e durva hajnallal kezdődhet.

Még rosszabb

A politikai ébredés még borzalmasabb lehet. Franciaország és Németország várhatóan magához ragadná a kezdeményezést. Végül is az EU-t azért hozták létre, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek e két ország évszázadokon át tartó ellenségeskedésének. A Brexit esetén már június 24-én elkötelezhetik magukat az eurózónás együttműködés elmélyítése mellett - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokból.

Az Európai Uniónak szüksége lesz egy hitelességi stratégiára - fejtegeti Guntram Wolff, a brüsszeli Bruegel-csoport elemzője. Az EU fokozatos lemorzsolódásának elkerülése érdekében erősíteni kell az unió, főként a német-francia együttműködés vonzerejét.

Precedens nélkül

Az uniós vezetők már az esetleges Brexitet követő hétvégére csúcsértekezletet hívnának össze - ilyen gyors lépésre még nem volt példa a szervezet történetében. Erre a brit miniszterelnök nem lenne hivatalos. Az egyik cél az lenne, hogy azt üzenjék a június 26-ai parlamenti választásra készülő spanyoloknak, hogy Európa erős maradt.

A másik cél annak egyeztetése, mit ajánljanak - vagy inkább ne ajánljanak - a független Nagy-Britanniának olyan területeken, mint az emberek szabad áramlása és a hozzáférés a közös európai piachoz. A németek és a franciák várhatóan szigorú fellépést szorgalmaznának, míg a britek hagyományos szövetségesei, Dánia, Hollandia puhítanák az uniós fellépést.

Halvány magyarok, lengyelek, svédek

Azok az eurózónán kívüli országok, amelyekben erősödnek az EU-ellenes érzések, így Lengyelország, Magyarország és Svédország, csoportot alkothatnának az integráció erősítését szorgalmazó német-francia blokkal szemben. Nagy-Britannia nélkül viszont nem lennének valami acélosak: csupán az EU GDP-jének 14 százalékát képviselnék.

David Cameron brit miniszterelnök - akár Brexit, akár nem - a június 27-ei EU-csúcson találkozhat kollégáival. Ha győznének a kilépéspártiak, itt indíthatnák el az elszakadási procedúrát, amely legkevesebb két évig tartana.

A kérdés, hogy a britek megkapnák-e Norvégia vagy Svájc státusát, amelynek része a munkaerő szabad vándorlásának biztosítása is, és tagjai maradnának-e az Európai Gazdasági Térségnek (EGT). Az alternatíva az lenne, hogy a Világkereskedelmi Világszervezet szabályai szerint szerződnének az EU-val.

Brit mizéria

Az EU a Brexit esetén bizonyára más brit miniszterelnökkel folytatná a tárgyalásokat. Vélhetően Boris Johnsonnal (képünkön), a távozáspártiak vezérével. Akárki is lenne azonban a szigetország új vezetője, kormányának egyszerre kellene tárgyalnia az EU-val, illetve a világ összes országával az uniós szerződéseket felváltó kétoldalú megállapodásokról.

A témák elképesztően széleskörűek lennének. Kezdve a halászati kvótáktól a pénzügyi szabályozáson át az elmúlt 50 évben elfogadott egészségügyi és biztonsági standardokig mindent érintenének. Az új brit kormányfő eközben minden bizonnyal kapna a nyakába egy újabb skót függetlenségi népszavazást, ugyanis a skótok Európa-pártiak.

Európa vége

A folyamatot bonyolítja, hogy minden egyes megállapodást jóvá kellene hagyniuk az EU-tagállamoknak és az Európai Parlamentnek. Ezt lehetett az alapja annak, hogy Donalt Tusk, az Európai Tanács elnöke hét évre becsülte az esetleges válás idejét. (Amiért ingerült reakciókat kapott a brit kilépéspárt híveitől.)

Senki sem tudja megjósolni a hosszabb távú következményeket - fejtegette Tusk a német Bildnek adott interjújában. A politikus attól fél, hogy a Brexit nem csupán az EU végének kezdete lenne, hanem az egész nyugati politikai civilizációt is elindítaná a bukás felé vezető úton.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

troll, 2016.06.19 09:42

ők a világ legeladósodottabb országa ,ami az egy lakosra jutó netto külső országadósságot (ez nem az államadósság!!) illeti.
a külkerhiányuk brutális,devizatartalékuk pedig nincs, illetve csak elenyésző.

úgyhogy nagyon valószínű ,hogy a brexit miatt meginduló dinamikus tőkekivonás a font hatalmas zuhanását fogja hozni, amit aztán katasztrofális szintre fog felerősíteni a példátlan intenzitással beinduló shorting.

a mindössze 0,5% brit jegybanki alapkamat egyébként is roppant vonzó a font ellen shortoló spekulánsoknak.

soros 1992 ben csak egy picit shortolta a fontot, mégis két hét alatt összeomlott miatta a brit pénzügyi rendszer.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html