Komoly baj van a rendszerrel, egy guru meg is mondta, mi az

Warren Buffett szerint komoly baj van az amerikai kapitalizmussal, az elmúlt 25 évben végbement hihetetlen gazdagodásból csak nagyon kevesen részesültek. Ezen szerinte változtatni kéne. De a jövőt illetően mégis optimista: szerinte a mostani gyerekeknek jobb életük lesz, mint a szüleiknek.
Lovas-Romváry András, 2018. január 6. szombat, 13:02
Fotó: Reuters

A legendás befektető, Warren Buffett mindig is az amerikai kapitalizmus egyik megrögzött hívének számított. A világ harmadik leggazdagabb embereként számontartott, 80-as éveiben járó guru most azonban komoly kritikát fogalmazott meg a rendszerrel szemben, amelynek maga is sokat köszönhet. A Time magazinban publikált írása szerint a 86 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Buffett szerint komoly probléma ugyanis, hogy nagyon sok egyén szenved benne még annak ellenére is, hogy a vagyoni létra csúcsán állók egyre gyarapodnak - írja a CNBC.com.

Komoly probléma, hogy a vagyon gyarapodása nem szivárog le a kisebb vagyonnal rendelkezőkhöz. Példaként a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikairól készült listáját hozta fel. 1982 óta ugyanis a leggazdagabb 400 amerikai vagyona a 29 szeresére növekedett, 93 milliárd dollárról 2700 milliárd dollárra, eközben több millió amerikai ragadt a közgazdasági taposómalomba bezárva. Ebben az időszakban a "gazdaság-cunaminak" nem sikerült leszivárognia az alsóbb szintekre, a pénz felfelé tartott.

A rendszer felfalja gyermekeit

Azonban az amerikai kapitalista gazdaság azt követeli meg a rendszer nyerteseitől, hogy ne hunyjanak szemet annak hibái felett - állítja Buffett. A piaci rendszer nagyon sok embert hagyott reménytelenül hátra, különösen úgy, hogy egyre inkább specializálódottá vált. Ennek pusztitó mellékhatásai azonban kezelhetőek lennének. Megjegyzi, egy gazdag család nem csak a tehetséges gyermekeiről, hanem a többiről is gondoskodik.

Különösen igaz ez azokra a munkavállalókra, akiknek a munkája feleslegessé válik a technológiai fejlődéssel. Ugyanakkor a technológiai fejlődés igazából még csak a kezdetén tart, és elvileg meg van a lehetőség arra, hogy abból minden amerikai profitáljon. A feladat szerinte az lenne, hogy ez mindenki számára jobb életet biztosítson. Amiatt minden amerikai aggódik, ez sikerül-e.

Függetlenségi háború robot módra

A robotika fejlődésének mostani, korai szakaszát Buffett a függetlenségét frissen elnyert Egyesült Államok és a mezőgazdasági termelés akkori állapotához hasonlította. Akkor az összes amerikai munkaerő 80 százalékát kellett a szektornak foglalkoztatnia ahhoz, hogy az amerikai gazdaság számára szükséges gyapjút és élelmiszert biztosítani tudja.

Mára ez az arány 2 százalékra csökkent a szektor komoly technológiai fejlődésének és a termelékenység növekedésének köszönhetően. A szektor fejlődése megteremtette a lehetőséget arra, hogy a munkaerőt más szektorokban alkalmazzák, és ez segített az amerikai gazdaságnak eljutnia oda, ahol ma tart.

A milliárdos Buffett viszont optimista: szerinte a mostani helyzetben képes lesz Amerika sokak számára a meggazdagodás és a tisztességes élet lehetőségét biztosítani, és ennél kevesebbel nem lehet megelégedni. A milliárdos már korábban is fogalmazott meg számos kritikát az amerikai rendszerrel szemben, amely egyik legfőbb problémájának pont az olyan szuper-gazdagokat tartja, mint amilyen ő maga is.

Szebb jövő

Buffett egyébként a Microsoft alapító Bill Gates-el együtt komoly összegeket áldoz folyamatosan jótékonysági célokra. A Time magazinba írt elemzésében fejtette ki, hogy szerinte van esély arra, hogy a mostani fiataloknak jobb élete legyen, mint a következő generációknak. "Jó híreim vannak. Először is a legtöbb amerikai gyereknek lényegesen jobb élete lesz, mint a szüleinek volt. Másodjára, az amerikai életszínvonal jelentős javulására számíthat még több nemzedék" - írja szemléjében a CNBC.

Számításokkal is igazolta tézisét: az Egyesült Államok népesség növekedése alig 0,8 százalékos jelenleg és várhatóan ezen a szinten marad. Szerinte ha az amerikai gazdaság mindig csak 2 százalékkal bővül, akkor ez fejenként 1,2 százalékos GDP növekedést jelent. Huszonöt év alatt ez a mostani 59 ezer dollár helyett 79 000 lehet. "Ez a 20 ezer dollárnyi különbség egy jelentősen jobb életet hozhat a gyerekeinknek" - írta Buffett.

A jobb világ viszont szerinte akkor jön el, ha a rendszer is igazságosabb lesz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2018.01.07 11:44

lépjen be a kommunista pártba, az papol az egyenlőségről, ami ép ésszel és tudományosan teljesen jogos, meg az egyházak, lehet hogy tagja valamelyiknek, de megszegi, különben nem lenne milliárdos
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.01.07 10:29

Nekem úgy rémlik hogy Buffet szavaival szemben a jelenlegi felmérések szerint az USA-ban az utóbbi években soha nem ennyire alacsony annak az esélye hogy a gyerekek a szüleikhez képest anyagilag előrébb tudjanak lépni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2018.01.07 10:10

kicsit álszent, mikor egy multimilliárdos tőzsdecápa állandóan az egyenlőtlenségek miatt nyafog.

ezzel akarja fényezni magát, miközben vidáman gyarapítja a vagyonát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lan691, 2018.01.07 09:50

Hiába nő majd a GDP, a rendszer lényege megmarad. A novekedes is csak a felső tízezer bevételeit fogja növelni. A többiek örülhetnek ha szintén maradnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html