Koronavírus: újabb lépesek Nagy-Britanniában

Negyedmillió önkéntest toboroz a brit kormány az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében, és Londonban új, átmeneti járványkórház nyílik - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter az MTI szerint.
Szepesi Anita, 2020. március 24. kedd, 20:17
Fotó: Getty Images

Matt Hancock a Downing Streeten tartott sajtóértekezletén elmondta: az előző 24 órában 87-tel 422-re emelkedett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában. Ez a legnagyobb napi emelkedés a hivatalos adatok közlésének kezdete óta.

A szűrővizsgálatokon keddig összesen 8077 fertőzöttet azonosítottak. Az újonnan kiszűrt fertőzések száma egy nap alatt 1427-tel nőtt.

Hancock elmondta: a kormány 250 ezer önkéntest kíván bevonni a járvány megfékezését célzó tevékenységbe. Az ő feladataik közé tartozik bevásárlások intézése, gyógyszerek szállítása és a 70 éven felüli kiemelten védett emberek segítése, akiknek a kormány előírása alapján következő 12 hétben nem szabad elhagyniuk otthonaikat.

Az egészségügyi miniszter közölte: rendkívül sikeres az múlt heti felhívás, amelyben a kormány kérte, hogy a nyugdíjas, vagy az állami egészségügyi szolgálattól (NHS) kilépett orvosok és szakképzett ápolók térjenek vissza az NHS kötelékébe és kapcsolódjanak be a járvány elleni küzdelembe.

A felhívásnak eddig 11 788-an tettek eleget, köztük 2660 orvos, 6147 szakápoló és több mint 2500 gyógyszerész - mondta sajtóértekezletén Hancock. Bejelentette azt is, hogy a jövő héttől 5500, tanulmányainak utolsó évében járó orvostanhallgató és csaknem 12 ezer végzős szakápoló kapcsolódik be közvetlenül a koronavírus-fertőzött páciensek ellátásába.

Mindemellett a kormány a hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban a jövő héten négyezer személyes átmeneti kórházat is berendez a koronavírus-fertőzöttek kezelésére. A kórház kialakításához a kormány a hadsereg segítségét is igénybe veszi.

Szigorítottak
Boris Johnson miniszterelnök előző este bejelentette, hogy a lakosság ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatja el otthonait. Az intézkedés - amelyet a kormány három hét múlva felülvizsgál - előírja, hogy csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban. Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés - séta, futás, biciklizés - engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal.

 

Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kíván gondoskodni, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Mi számít kiemelten fontos munkának?

Kedden komoly vita támadt abból, hogy pontosan mi számít olyan kiemelten fontos munkának, amelyet nem lehet otthonról ellátni, miután a kedd reggeli csúcsforgalomban ismét zsúfolásig megteltek a tömegközlekedési eszközök, főleg a londoni metrószerelvények. Az egyik fő vitapont az, hogy a folyamatban lévő építkezések kiemelten fontos munkának számítanak-e, és így az építőmunkások eljuthatnak-e munkahelyükre.

A brit kormány keddi állásfoglalása szerint az építkezési beruházások folytatódhatnak, ha biztosítható, hogy az építési területeken dolgozók között mindig legyen legalább két méter távolság. Az útmutatás szerint azonban a magánházaknál végzett építési vagy átépítési munkákat le kell állítani, mivel ezeken a helyszíneken ez általában nem garantálható.

HOZZÁSZÓLÁSOK