Már a harmadik országos karantént kezdik az izraeliek

Megkezdődik a koronavírus-járvány miatti harmadik országos zárlat Izraelben: vasárnap délután öt órától ismét csak ezer méterre hagyhatják el otthonaikat az ország lakói, csak létfontosságú élelmiszerek vagy gyógyszerek vásárlására léphetnek utcára, illetve ha egyedül sportolnak a szabadban.
Szabó Zsuzsanna, 2020. december 27. vasárnap, 11:25
Fotó: Getty Images

Harmadszor zárnak be hetekre, hónapokra a piacok, a bevásárlóközpontok és a nem létszükségleti cikkeket áruló boltok, és csak az alsó tagozatos gyerekeket fogadják az iskolák, illetve az érettségi előtt álló két évfolyam járhat iskolába. A többi diák ismét távoktatással próbál tanulni.

Senki sem tartózkodhat más otthonában, és a kereskedelem mellett teljesen bezártak a szórakozást és a szabadidő eltöltését szolgáló intézmények, a szállodák, a könyvtárak, a múzeumok is. A sportlétesítmények meg sem nyitottak a szeptember közepén bevezetett második zárlat óta.

A munkahelyeken és a közlekedésben a teljes kapacitás felével folyhat csak tovább a munka, zárt helyen legfeljebb tízen, nyílt terepen pedig huszan tartózkodhatnak együtt, ők is csak maszkban és betartva egymástól a kétméteres távolságot. A vendéglők működhetnek, de csakis házhoz szállítással - ismertette a korlátozásokat a helyi média.

Továbbra is igen magasak a járvány fertőzési adatai: az elmúlt hét napban elvégzett mintegy 540 ezer teszt szerint a szűrtek 4,3 százaléka bizonyult vírushordozónak, és jóval 1 fölött van a vírus terjedését jelző fertőzési ráta. Ismét az arab és az ultraortodox településeken különösen magas a vírushordozók aránya.

Az oltási kampány első hetében 280 ezer izraeli már megkapta a Pfizer és a BioNTech vállalat koronavírus elleni oltóanyagának első dózisát, amelyet három héttel később egy újabb oltással kell megerősíteni. Az elsők között egyelőre csak az egészségügyi dolgozókat és a hatvanévesnél idősebbeket oltják be, s várhatóan csak a jövő héttől lesz elérhető a díjmentes vakcina a többi korosztály számára is.

Szombaton is folytatódott a lakosság beoltása. Az ultraortodox pártok tiltakoztak ez ellen, azt állítva, hogy Juli Edelstein egészségügyi miniszter kötelezte magát arra hogy a zsidók számára szent heti ünnepnapon nem foglalkoznak az oltásokkal az egészségügyiek - jelentette a katonai rádió.

Szombaton a szokásosnál csekélyebb számú, 64 ezer 898 tesztből 2636 pozitívnak bizonyult, ami 4,1 százalékos arányt jelent. Március óta 400 099-en fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 35 560 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2-vírus okozta betegségben február óta 3222-en haltak meg Izraelben, jelenleg 1056 beteget ápolnak kórházakban országszerte, közülük 604-en súlyos állapotban vannak, 145 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.

HOZZÁSZÓLÁSOK