Nem bírta a nyomást, lemondott az ukrán jegybankelnök

Benyújtotta lemondását Jakov Szmolij, az ukrán jegybank elnöke, Volodimir Zelenszkij államfő a jegybankelnök távozásáról szóló előterjesztést csütörtökön már be is nyújtotta a parlamentnek.
Rácz Gergő, 2020. július 2. csütörtök, 13:08
Fotó: Getty Images

Távozási szándékát posztjáról azzal indokolta, hogy hosszú ideje politikai nyomásnak van kitéve, amely alatt nem tudja tovább ellátni a feladatát és együttműködni más állami intézményekkel. Részletekbe nem bocsátkozott - idézi az Ukrajinszka Pravda hírportált az MTI.

Szmolij korábban úgy nyilatkozott: szeretne a jegybank élén maradni mandátuma lejártáig, 2025-ig.  A közgazdá 2018 márciusa óta töltötte be a jegybankelnöki tisztet, előtte helyettes vezető volt a nemzeti banknál.

Elődje, Valerija Hontarjeva még 2017 májusában lemondott, addig is már Szmolij vezette ideiglenes elnökként a jegybankot. Hontarjeva azzal indokolta lemondását, hogy a nemzeti bank élén eltöltött csaknem három év alatt nem tudta az ukrán bankrendszer reformját végrehajtani.

A jegybank vezetősége közleményében tudatta, hogy tiszteletben tartja Szmolij döntését.

A Nemzetközi Valutalap (IMF) nagyra értékeli az ukrán nemzeti bank Szmolij vezetése alatt elért eredményeit. A szervezet reményét fejezte ki, az utód úgyszintén biztosítani fogja a jegybank függetlenségét.

Az Ukrajinszka Pravda szerint a parlament pénzügyi bizottsága nemrég megszavazott és a parlament elé terjesztett elfogadásra egy határozati javaslatot, amelyben a képviselők bírálták a jegybank tevékenységét. Eszerint a jegybank szigorú monetáris politikája akadályozza a gazdaság fejlődését és az ország hitelfelvevő képességét is. Ezt ugyanakkor a G7 országok nagykövetei visszautasították, rámutatva arra, hogy a jegybank függetlenségének aláásása az, ami veszélyezteti Ukrajna nemzetközi támogatását.

Ukrajnában jelenleg 6 százalékon áll az alapkamat. Épp júniusban döntött a jegybank egy a vártnál jóval nagyobb, 200 bázispontos kamatvágás mellett, ami egyben az idei harmadik csökkentés volt.

 

Порошенко просить не звільняти Смолія

15630 П'ятий президент Петро Порошенко та партія "Євросолідарність" закликала президента Володимира Зеленського відкликати подання постанови про звільнення глави Нацбанку Якова Смолія. Джерело: брифінг Порошенка і "Євросолідарності" 2 липня Пряма мова: "Ми негайно скликали брифінг, щоб напряму звернутися до Володимира Олександровича. Відкличте заяву. Поверніть її Смолію без розгляду.


 

HOZZÁSZÓLÁSOK