Nem gondolná, mennyire olcsó Magyarország

Hazánk az egyik legolcsóbb tagállamnak számít az EU-ban, legalábbis a legfontosabb fogyasztási cikkek tekintetében. Az Eurostat árszínvonal-összehasonlítójából az is kiderül, hogy minden nagy termékkategóriában a kelet-európai tagállamok átlagárai a legalacsonyabbak. Nem érdemes megkerülni azonban azt sem, hogy az átlagos órabéreket nézve az árak szintjénél sokkal nagyobb a kelet és nyugat között tátongó szakadék.
Napi.hu, 2016. augusztus 24. szerda, 07:08

Az élelmiszerek és alkoholt nem tartalmazó italok árszintjét összehasonlító kosár alapján, a 28 EU-s országot nézve, több mint kétszeres a különbség a legolcsóbb és a legdrágább tagállam között - derül ki az uniós statisztikai hivatal 2015-ös, vásárlóerő-paritáson számított átlagos árszínvonal indexéből. Az élelmiszerekért a legtöbbet Dániában kell fizetni, ahol az uniós átlag 145 százalékát teszi ki az árszint, míg a második helyen Svédországot (124 százalék), a harmadik helyen Ausztriát (120 százalék), míg a negyedik helyen Írországot és Finnországot (egyaránt 119 százalék) találjuk.

A legjelentősebb tagállamok is a felső-közép mezőnybe tartoznak: Nagy-Britanniában az EU- átlag 111, Olaszországban 110, Franciaországban 109, míg Németországban 103 százalékát kell kicsengetni a boltok pénztárainál.

Kevesebből jól lehet lakni viszont az egykori keleti-blokk országaiban. Az unió legalacsonyabb élelmiszerárait Lengyelországban mérték, ahol az EU-átlag mindössze 63 százalékát teszi ki az árszint, s csak hajszálnyival marad el mögötte Románia, amelynek árszínvonala az átlag 64 százaléka. A két - egyébként mezőgazdaságilag is jelentős - országot a sorban Bulgária (70 százalék), Litvánia (78 százalék), valamint Csehország és Magyarország (79-79 százalék) követi.

A termőföldtől az asztalig

A pékárukért és gabonaneműkért Magyarországon az uniós átlagár 72 százalékát kell kifizetni, ezzel a negyedik legolcsóbbak vagyunk a közösségben. E termékeknél csak Lengyelország (az átlagár 61 százaléka), valamint Bulgária (58 százalék) és Románia (53 százalék) előz meg minket. Velük szemben, a legmagasabb árakkal a dán (162 százalék) és az osztrák (136 százalék) boltokban lehet találkozni.

A tejtermék, sajt, és tojás- kategóriában hazánk az ötödik legolcsóbb, az átlag 87 százalékát elérő árszinttel. A lista alján a lengyelek állnak (65 százalék), míg a lista tetején Ciprus (140 százalék) és Görögország (131 százalék) található.

A hústermékeknél a hetedik legmérsékeltebb a magyar árszint: az átlagár 71 százaléka. A legolcsóbb azonban itt is Lengyelországban (az uniós átlagár 54 százaléka), míg a legdrágább ugyancsak Dániában (137 százalék), valamint Ausztriában (132 százalék).

A gyümölcs, zöldség, burgonya termékkörben Magyarország az ötödik legolcsóbb, az uniós árszínvonal 76 százalékával, jóval "versenyképesebb" azonban nálunk a lista végén található Románia, ahol az uniós átlagár mindössze 49 százalékát mérte az Eurostat. A legmagasabb árakat Svédországban (137 százalék), Írországban (136 százalék), valamint Dániában (133 százalék) találták.

Nem véletlen a romkocsmák vonzereje

szeszesitalok kategóriájában már két és félszeres különbség található a legolcsóbb és a legdrágább tagállam árszintje között. "Verhetetlenek" az italárak Bulgáriában (az átlagos árszint 64 százaléka), Romániában (72 százalék), míg Magyarország 74 százalékkal a harmadik helyen áll.

A legborsosabb alkoholos ital- átlagárak ugyanakkor Írországban (175 százalék), Finnországban (172 százalék) és az Egyesült Királyságban (163 százalék) vannak.

A dohánytermékek körében négyszeres különbség mérhető az árszint-lista alsó és felső vége között. A legdrágábban, a vehemens egészségügyi intézkedéseiről híres Egyesült Királyságban juthatunk dohánytermékhez ( az EU-átlag 218 százalékáért), amelyet Írország (189 százalék), valamint Franciaország (127 százalék) követ. Ezzel szemben a legolcsóbb Bulgáriában (50 százalék), valamint Horvátországban és Litvániában (egyaránt 56 százalék). Uniós szinten Magyarország a hetedik e termékkörben - még mindig nagyon mérsékelt átlagárral (60 százalék).

Amit a divat szab meg

A ruházat és cipő termékkörben Bulgária a legolcsóbb az EU-átlag 77 százalékával, míg Magyarország a második helyen áll (83 százalék), nem sokkal megelőzve Csehországot (88 százalék). E csoportban is Dánia és Svédország a legdrágább (133, illetve 129 százalék), míg a két legnagyobb kibocsátó-ország, Olasz-, illetve Franciaország árszintje éppen az EU-átlagát teszi ki.

Tátongó bérszakadék

Bár egzakt összevetésre ez nem alkalmas - a közszükségleti cikkek árszintje után érdemes egy pillantást vetni az Eurostat, 28 tagállam átlagos órabérszintjét összevető 2015-ös táblázatára. Rögtön kiderül, hogy a munkaerő szempontjából legolcsóbb és a legdrágább tagállam között tízszeres különbség lelhető fel.

Az élen ezen a téren is Dánia áll, ahol a munkavállalók átlagosan 41,3 eurónyi órabért tehettek zsebre, míg a lista végére (nem meglepő módon) Bulgária került, 4,1 eurós szinttel. Magyarország itt is a legalsó negyedben található 7,5 eurós átlag-órabérszinttel (ennek a dániai még mindig az 5,5-szöröse). Hazánkat nem sokkal múlja felül, az olcsó élelmiszereiről "híres" Lengyelország (8,6 euró), illetve múlja alul Románia (5 euró). Talán említeni sem kell, hogy a közszükségleti-cikkek tekintetében az egyik legdrágábbnak számító Ausztria és Svédország is jócskán megelőzi régiónk országait a bérek tekintetében ( 32,4, illetve 37,4 euró/óra)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.08.25 09:27

@troll:

te egy viccgép vagy.

vegyél, lécci, egy szép lakást budapesten 15 milláért, jó?

azonnal fizetek!

az átlagár, nm-enként már tapossa a 400-500.000 Ft-ot egy szép lakásnál.

ha akarsz, vehetsz ennyiért már bárhol a németeknél is ennyiért.

mi több, ha megerölteted maga, még svájcban is, az osztrákokról nem is beszélve.

étterem, ami olcsó. is. münchenben, a belváros közepén egy tányérnyi vínersnicli 4000 ft, hatalmas adag garnírunggal -nálunk mennyiért kapod meg?

riót és fokvárost nem ismerem, elnézést!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

stat, 2016.08.24 20:51

Kár, hogy a minőségről nincs szó, mert az áránál is rosszabb. A külföldi behozott termék minősége (pl: mosópor) azért gyengébb, mert annyiért nem tudják előállítani amennyiért itt megvennék. A hazai terméknél meg sok az adó, és alacsony hatékonysággal dolgozunk, jusson is valami a termelőnek, a minőségen hozza be.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2016.08.24 10:36

a termékek áránál még sokkal drasztikusabb a különbség a szolgáltátások árait tekintve, ez az, ami tényleg elképesztően olcsó nálunk nyugat európához képest.

de magyarrország nem csak nyugat európához viszonyítva, de globálisan is nagyon olcsó hely, ma az éttermi, szállodai árak alatta vannak már thaiföldnek, és nagyságrendekkel vagyunk olcsóbbak ,mint dél amerika vagy pl dél-afrika.

rioban, limában vagy cape townban 15-20 ezer ft egy normál éttermi vacsora két főre, thaiföldön 10-15 ezer ft.

magyarországon ugyanez 8-10 ezer ft.

egy négycsillagos szálloda jelenleg thaiföldön ,samuin vagy phuketen 40-60 ezer ft egy éjszakára, de rioban és dél afrikában is ennyi,magyarországon ugyanakkor mindössze 30-40 ezer ft.


az ingatlanárak is elképesztően olcsók magyarországon, 10-15 millió egy szép kis lakás, ugyanez londonban ,oslóban vagy zürichben 100-200 millió ft.


ami drága nálunk az a benzin , az autók és a műszaki cikkek, ebben messze flettte vagyunk a világnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.08.24 09:27

Ez egy marhaság, csak azokat próbálják megvezetni, akik nem járnak külföldre.
Sót, még a szomszéd településre sem jutnak át.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html