Még Nagy-Britanniában is javult az Európai Unió megítélése azt követően, hogy az ország lakosságának többsége a Brexit mellett tette le a voksát a júniusi függetlenségi népszavazáson - idézi a Financial Times (FT) a német Bertelsmann Foundation kutatóintézet korábbi felmérését. A közvélemény-kutatásban 15 ezer európait kérdeztek meg.

A kérdés, amelyre a kutatók választ vártak úgy szólt: Hogyan döntene, ha a hét végén népszavazást tartanának országának európai uniós tagságáról? A válaszok átlaga szerint a megkérdezettek 62 százaléka voksolna a maradásra - a márciusi hasonló vizsgálatban csupán 57 százalék volt ez az arány.

Jól jön

Az Egyesült Királyságban néhány hónappal a Brexit-szavazás után a válaszadók 56 százaléka volt EU-párti szemben a korábbi 49 százalékkal. A kontinens nagy állami közül egyedül Spanyolországban esett az unió népszerűsége, de még így is 68 százalékon áll.

A váratlanul kedvező eredmény úgy kell az EU-párti politikusoknak és politikai erőknek, mint egy falat kenyér. Angela Merkel német kancellár és társai keresik a lehetőségeket arra, hogy visszaszerezzék az európai polgárok bizalmát az EU-ben, és a felmérés alapján úgy tűnik, ebben a legjobb szövetségeseik azok a britek voltak, akik a Brexitre szavaztak.

Bizonytalan jövő

Az eredmény ugyanakkor aligha téríti el a londoni kormányt attól, hogy tovább folytassa a kilépés előkészítését a Brexit means Brexit jegyében és persze kérdés, hogy milyen hatással lesz a jövő évi választásokra Franciaországban és Németországban.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke azzal kampányol az államfői posztért már megindult versenyben, hogy győzelme esetén népszavazást tartanak Franciaország kilépéséről az Európai Unióból.

Kezdeményezések

Párizs és Berlin az EU hasznosságának bizonyítására a katonai együttműködés erősítését javasolja. Ez közös védelmi elkötelezettséget foglalna magában, illetve utat nyitna az előtt, hogy az unió békefenntartó missziókat indítson a tengerentúlon, például Afrikában, ahonnan nagyon sok bevándorló indul Európába a kaotikus politikai-gazdasági viszonyok miatt.

Az ötletet azonban számos uniós tagország vitatja, mivel attól tartanak, hogy aláásná a NATO-t. Korábban Nagy-Britannia éppen erre hivatkozva minden ilyen kezdeményezést megtorpedózott.

Vegyük komolyan!

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, Merkel elkötelezett szövetségese az FT-nek adott interjújában nemrégiben további érveket is hozott az EU mellett. Szerinte ez az összefogás kínálja az európaiaknak a legjobb választ a globalizációra, és a szervezet a legjobb biztosíték az elmúlt évszázad katasztrófáinak megelőzésére.

Ugyanakkor az EU manapság nincs túl jó bőrben. Választ kell találnia a közvélemény aggódására éppen a globalizációval vagy a bevándorlással kapcsolatban. Komolyan kell vennünk, ami Nagy-Britaniában történt! - fogalmazott Schäuble. A bevándorlókkal kapcsolatos nagyvonalúságnak párosulnia kell azzal, hogy nem végtelenek Európa segítségnyújtásra rendelkezésre álló erőforrásai.