Újabb vészjósló kötélhúzás kezdődött az EU-ban

Nem félünk a piacoktól - jelentette ki az új olasz költségvetés tervezetének elfogadását követően az Öt Csillag egyik képviselője, miután a hiánycélt a korábbi háromszorosára emelték. A befektetők államkötvény-eladásokkal jelezték, hogy kellene.
Szabó Zsuzsanna, 2018. szeptember 28. péntek, 15:12

Olaszország populista pártokból álló kormánykoalíciójának vezetői elfogadták a 2019-es költségvetés tervezetét, amelyet alárendeltek a pártjaik költséges kampányígéretei megvalósításának. Ha valakinek lettek volna kétségei afelől, hogy az elitellenes, radikális baloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) képviselője, Luigi Di Maio és az euroszkeptikus, radikális jobboldali Liga képviselője, Matteo Salvini nem keresi majd a konfliktust Brüsszellel, az most kaphatott egy ízelítőt ennek ellenkezőjéből - jegyezték meg angol nyelvű tudósításokban.

A kormány költségvetési javaslata a következő három évre a GDP 2,4 százalékánál húzza meg a hiánycélt, ami háromszorosa az előző kormány deficitcéljának. A tervezetben helyet kap a tartós munkanélküli-segély és számos jóléti kiadás emelése, feladnák a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését, adócsökkentéseket irányoznak elő és felpörgetnék az állami beruházásokat. Ez Di Maio és Salvini közlése szerint 10 milliárd euróba kerülne.

Nem fogadták jól a befektetők

A döntést nem igazán fogadták jól a befektetők, miután 2 százalék alatti deficittel számoltak, hiszen eddig ezt a vonalat képviselte a piacok bizalmát is élvező, technokrata pénzügyminiszter, a párton kívüli Giovanni Tria. Ő 1,6 százalékos hiánycélt szeretett volna elfogadtatni a jövő évre, eleget téve az EU kérésének, hogy Olaszország fokozatosan csökkentse a költségvetési deficitet, amivel megállíthatja az államadósság növekedését. Olaszország államadóssága az ország GDP-jének 130 százaléka.

Miután a két pártvezér, akik egyben miniszterelnök-helyettesek, ezzel a húzásukkal felrúgták ezt a tervet, növelték a veszélyét annak, hogy tovább nő az adósság, ami - a görög után - újabb adósságválság kirobbanásához vezethet az eurózónán belül. Mivel az övezet harmadik legnagyobb gazdaságáról beszélünk, a befektetők tűréshatárának tesztelésével egy a görögnél jóval nagyobb krízist kockáztatnak.

A Medley Global Advisors elemzőház szerint az Európai Bizottság elutasíthatja az olasz költségvetés tervezetét (miután azt a stabilitási és növekedési paktum értelmében minden eurózónás tagállamnak meg kell küldeni a brüsszeli testületnek) és a hitelminősítők is negatívan értékelhetik a korábban tervezettnél magasabb hiánycélt - írta az Equilor hírlevelében.

Idegesség a piacokon

A piaci reakció sem maradt el: pénteken a 10 éves olasz kötvények hozama a kereslet visszaesése miatt több mint 20 bázisponttal nőtt, kora délután 3,22 százaléknál járt a FactSet adatai szerint. Eközben a Milánói tőzsde mélyrepülésbe kezdett, péntek kora délután 4,1 százalékos veszteségben állt, az euró pedig 0,4 százalékkal gyengült a dollárral szemben (a devizapár kurzusa 1,1596-nál járt).

A figyelem most a büdzsétervezet részleteire kerül át, a szakértők azt fogják firtatni, hogy az olasz költségvetés fenntartható-e vagy sem - mondta a Bloombergnek Mohammed Kazmi, a Union Bancaire Privee portfoliómenedzsere. A szakember szerint az Európai Bizottság reakciója szintén fontos lesz abból a szempontból, hogy mennyire igazolódnak be azok a korábbi feltevések, amelyek szerint a populista olasz kormánykoalíció elkerülhetetlenül összetűzésbe kerül az uniós bürokráciával.

A költségvetési cél elfogadása után egyébként az Öt Csillag egyik politikusa dacos kijelentéssel kommentálta a lépést. Stefano Patuanelli, a párt felsőházi képviselőinek vezetője kijelentette: "nem félünk a piacoktól. A kormány végre válaszol az állampolgárok igényeire." Hasonlóan kemény kijelentéseket hallhattunk annak idején számos görög vezetőtől is.

Képünk forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Suzywong, 2018.09.29 10:03

olaszország nem hasonlítható a pár évvel ezelőtti görög vagy magyar helyzethez , ugynis az olaszok saját maguknak tartoznak, nem a külföldnek.

míg a görög vagy magyar államadósság zömmel külföldi forrásból származott , így a törlesztás kis kimenbt az országból ,addig az olasz államadósság zöme hazai forrásból származik, így a törlesztés az országban marad, azaz nem okoz recessziót a pénzkivonás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html