Ritka jó hír jött Németországból

Korábban még soha nem voltak ennyire bizakodóak a kilátásaikat illetően a német kisipari vállalkozások, mint mostanában - derül ki az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a ZDH által készített és a dpa hírügynökség által idézett első negyedévi hangulatjelentésből.
Dzindzisz Sztefan, 2018. május 14. hétfő, 11:29

A német kisipari képviseleti szervezet, a ZDH (Zentralverband des Deutschen Handwerks e.V.) felmérésében a megkérdezett vállalkozások 55 százaléka ítélte meg jónak az üzleti kondíciókat, 5 százalékkal több mint 2017 első negyedévében.

Az idei első negyedévben 3 százalékponttal, a mindenkori legmagasabbra, 80 százalékra emelkedett az üzemi kapacitás kihasználtsága az ágazatban. Mindemellett a vállalkozások 37 százaléka számít az elkövetkező hónapokban az üzleti kondíciók további javulására és csak 4 százaléka romlásra - írja az MTI.

Mindössze a járműjavító szakmában számoltak be a forgalom visszaeséséről, ami a dízelautók iránti csökkenő vásárlói érdeklődéssel hozható összefüggésbe.

A szakemberhiány viszont az egész ágazatnak gondokat okoz. Tavaly 17 ezer munkahely maradt betöltetlen, és több kamarai körzetben már a meghirdetett állásoknak a hatvan százalékára nem tudnak megfelelő jelentkezőt találni. (Megvan, miért aggódnak az amerikai fogyasztók.)

Holger Schwannecke, a ZDH főtitkára elmondta: "minden jel arra utal, hogy a kisipari ágazatban nem kell a konjunkturális helyzet lényeges változására számítani, ezért abból indulunk ki, hogy az ágazat az idén mintegy három százalékkal fogja növelni forgalmát".

A ZDH adatai szerint a német kisipari ágazat 5,45 millió alkalmazottat foglalkoztat és több mint 560 milliárd euró forgalmat bonyolít le évente.

HOZZÁSZÓLÁSOK