Segélykiáltás a lengyel ellenzék atyjától

Adam Michnik a lengyelországi szocialista rendszer talán legismertebb ellenzékije lapinterjúban biztatta honfitársait, hogy szálljanak szembe a jelenlegi radikális jobboldali kormánypárttal, amely szerinte szintén a demokrácia ellensége.
Barabás Júlia, 2020. július 11. szombat, 07:41
Fotó: Getty Images

Adam Michnik, a lengyelországi szocialista rendszer minden bizonnyal legismertebb ellenzéki személyisége, a Gazeta Wyborcza alapító főszerkesztője az elnökválasztás kapcsán interjút adott a Die Zeit német lapnak, amelyben harcba hívja honfitársait a jelenlegi kormánypárt jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) ellen. Véleménye szerint Lengyelország akadályozhatja meg, hogy az antiliberális erők "barna hulláma" elöntse Európát.

"Lengyelország 220 éve megosztott. Két egymással szemben álló vízió létezik: az egyik egy nyitott, pluralista, a másik egy zárt, etnocentrikus országkép" - mondta Michnik. A felszín alatt mindig megmaradt a két elképzelés közti feszültség. Az elmúlt években ez a repedés láthatóvá vált. Az etnocenrtrikus tábor egységét autoriter módszerek segítségével tartják fent, miközben lépésről lépésre korlátozzák a demokráciát.

Michnik ezt Lengyelország putyinizációjának nevezi, úgy látja hasonló történik Magyarországon, illetve ez fenyegeti Európa legnagyobb országait is. Ez a "barna hullám" sok országot elöntött. "ezért az elnökválasztásnak Lengyelországban európai jelentősége van. "Úgy vélem, hogy a kommunizmus Lengyelországnak köszönhetően omlott össze. És hinnem kell abban, hogy most hasonlóképpen lesz" - mondta Michnik.

Michnik elismerte, hogy amikor hatalmon voltak, a liberálisok hibákat követtek el. Fő céljuk a gazdaság erősítése volt, ami a szociális kiadások korlátozásához vezetett. A liberálisok nem fordítottak figyelmet az emberek érzelmeire és elvárásaira - tette hozzá. Emellett rámutatott az egyház szerepére is. Szerinte II. János Pál halála után sok bíboros demagóg szerepet vállalt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2020.07.12 15:20

@znojmo: ja kiütöttél, azért visítasz szarlibsi csőcselék :D nyilván ez a válasz arra hogy ti csak egy kommer birodalmi konspiráció eredménye vagytok :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.07.12 12:28

@terabit:
Látom kiütöttelek, csókold meg Tisza Pista szobrát hátul.
A jobboldal egy szemét mocsok a magyar történelemben, mindent elveszítettek. Gömbi Gyuszi fegyverkezett, győri program. Orbán tankokat vesz. Valahogy a diktátorok mindig háborúzni akarnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.07.12 10:15

@znojmo:
A baloldali csürhe kezén 100-300 millió ember vére szárad!
Igaz ők nem kezdeményeztek világháborút, ŐK A SAJÁT NÉPÜKET IRTOTTÁK!
Ahol most a G. béelem zavargásai vannak már egy rakás néger halt meg sajár fajtájuk kezétől.
Persze azokért is a fehér ember a hibás!
Csak szólok, hogy a világ lakosságának 8%-a fehér bőrű...
Mi nemsokára elfogyunk, akkor majd egymást fogják ölni?
Mert gondolom, akkor is kell felelőst találni az alacsonyabb IQ-ért, a magasabb bűnözésért és az "elnyomásért"!
Az USA-béli négerek közül egyben se merült fel, hogy 10x jobban élnek, mint az afrikaiak?
:D
Mindenki csak a sérelmei miatt puffog. Hogy ő is tehetne valamit (nem drogozik, nem követ el bűnt, taníttatja a gyerekeit, dolgozik, stb...) az fel se merül!
Helyette megy a nagy duma: ti elnyomtok minket, ti megaláztok minket, ti nem adtok nekünk segílykét...
TI és MI-re tell egyszerűsítve ahelyzet, ahol az egyik népcsoport dolgaiért a másik a hibás!
A komcsik módszere is ezen alapszik.
Összeuszítani a népet, ami az itt kommentelő ballipsiken elég jól érzékelhető...
No, takarodj vissze a ketrecedbe majomka...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2020.07.12 09:57

@znojmo: vergődjél még csőcselék, teljesen mindegy mit hiszel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.07.12 07:19

Ez jó a haladók jajveszékelnek, miközben terrorizálnak saját területen, "Egy fehér férfi és egy fehér nő ellen vádat emeltek gyűlöletbűncselekmény gyanújával, miután azok fekete festékkel próbáltak átfesteni és láthatatlanná tenni egy Black Lives Matter feliratot a kaliforniai kisváros egyik utcáján. Az utcára festett BLM felirat eltüntetésének kísérletéért akár egy év börtönt is kaphatnak." A fajvédelmi harcosok ingének színe egy kicsit változott, az általuk képviselt napszak színére.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html