Újraindult "Jugóba" a bevásárlóturizmus

A szabadkai piacosok legnagyobb örömére már a határátlépési korlátozások könnyítését követő első hétvégén érezhető volt a magyar vevők visszatérése a piacra.
Barabás Júlia, 2021. február 11. csütörtök, 06:15
Fotó: Pixabay

Megörültek a határátlépés feltételei enyhítésének a szabadkai piacosok. A tény, hogy koronavírust szűrő PCR-teszt és karantén nélkül léphetnek be Szerbiába a magyar állampolgárok, érezhető volt már az első hétvégén: az ócskapiacon ugyanis enyhén emelkedett a vevők száma - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó.

A szabadkai Trznica Rt. vezetősége azonban egyelőre óvatosan örül ennek az emelkedésnek, azt mondják januárban és februárban egyébként is kevesebb a vásárló a piacokon.

Az árusok bizakodóak. Az egyik házaspár elmondta, évek óta árulnak édességet és tisztálkodási eszközöket a piacon. Azonban a mögöttünk lévő hétvégén történt meg az, hogy három hónap után több volt a Magyarországról érkező vásárló, mint a környékbeli. Sokan a kínálatot is a magyar vásárlók igényeihez igazították, így amikor a határokat lezárták, nem tudtak mit kezdeni az áruval, hiszen hazai vásárló alig volt.

A tapasztaltabb eladók azt mondják, húsz éve nem volt ilyen hétvége, hogy legyen idő beszélgetni az újságíróval. A járványt megelőzően nem volt idejük a toalettre elmenni egy-egy hétvégén, annyi vásárlót kellett kiszolgálni. A piacosok bíznak abban, hogy végre helyreáll majd a rend. Branislav Joka, Trznica igazgatója elmondta, érezhető és látható, hogy a magyar vásárlók továbbra is érdeklődnek az ócskapiac kínálata iránt. Erre utal az is, hogy sok telefonhívásunk volt az elmúlt hétvégén és a honlapunk látogatottsága is megnőtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK