A vajdasági munkavállalók április utolsó hétfőjén már átmehettek magyarországi munkahelyükre és vissza is térhettek onnan, nem helyezték őket karantén alá - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó a Pannon RTV tudósítására hivatkozva. A szerb kormány szerint a korábbi rendszerhibákat kijavították.

Az elmúlt napokban többen is panaszkodtak, hogy visszatérésük gondokba ütközött pénteken, mert 28 napos karanténra kötelezték őket az illetékesek.

Nekik e-mailben kellett jelentkezniük, hogy hatályon kívül helyeztessék a karantén elrendeléséről szóló végzést. Ehhez csatolniuk kellett a szóban forgó papírt, a munkáltatói igazolást, amelyet nem kellett lefordítani és a szerbiai lakcímüket igazoló dokumentumot. A jelentkezések alapján az illetékes szervek hatályon kívül helyezték a karanténról szóló végzést.

A Határfigyelők Facebook-csoport tagjainak beszámolója szerint azonban az átkelés korántsem volt zökkenőmentes, az ingázók ugyanis többórás várakozásról számoltak be. "Két órát vártunk. De volt a sorban olyan is aki három és felet". "Két és fél órát kellett várni! De működik a rendszer... ha lassan is" Ezekhez hasonló bejegyzések olvashatók a csoportban, de volt olyan is, akinek öt órájába került, hogy átjusson a határon.