Nem vesz részt Magyarország a hetes cikkely jövő heti vitáján

Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik, nincs olyan globális kihívás, amely ne érintené mindkét földrészt egyszerre- jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter kedden Brüsszelben. Azt is elmondta, hogy a jövő heti magyar jogállamiságról szóló EP-vitán nem lesz jelen senki a kormány részéről. A miniszter pedig vallott arról is, hogy afrikai diák tanul most Magyarországon. Kongóban, Etiópiában és Ugandában is támogatja a keresztény közösségeket a magyar kormány.
Szabó Dániel, 2019. január 22. kedd, 14:32
Fotó: AFP - Kisbenedek Attila.

Az ülésen felszólalók a gazdasági együttműködés mellett mindannyian foglalkoztak a migráció kérdésével is. Szijjártó Péter szerint a migrációs együttműködésnek nem azt a célt kell szolgálnia, hogy minél többen eljöhessenek Afrikából, hanem olyan feltételek megteremtésén kellene dolgozni, hogy életkörülményei miatt lehetőleg senki se kényszerüljön otthona elhagyására, minél többen otthon tudjanak maradni, ideális esetben mindenki - írja az MTI.

Ennek során azonban világosan tisztázni kell, hogy ki mit ért az együttműködés jelentősége és jellege, illetve célja alatt, továbbá az ENSZ migrációs csomagjának vitájából tanulva minden esetben le kell szögezni, akár egy lábjegyzetben, hogy a bevándorlás nem alapvető emberi jog - mondta el Szijjártó.

Úgy látja, hogy Európának segítenie kell az afrikai országok gazdasági, politikai, jogi és biztonsági stabilitásának megteremtését, erősítését. (Igaz, Magyarország a korábbi hasonló EU-s kezdeményezés ellen szavazott.)

Szerdán a miniszter Tunéziába látogat, mert a helyi hatóságok felkérték Magyarországot, hogy nyújtson támogatást a határvédelmi képességek megerősítésében, márpedig a kormány szerint az észak-afrikai államok stabilitásának első előfeltétele, hogy meg tudják védeni a határaikat. Szijjártó Péter elmondta még, hogy Magyarországon jelenleg 1422 afrikai hallgató folytat egyetemi tanulmányokat, közülük 895-en ösztöndíjjal, akik hazatérve majd hozzájárulhatnak országuk kedvezőbb jövőjéhez.

Végezetül közölte, hogy Magyarország a Hungary Helps program keretében Nigéria után immár Kongóban, Etiópiában és Ugandában is támogatja a keresztény közösségek, a keresztény menekültek életkörülményeinek javítását.

Újságírói kérdésekre válaszolva a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a kormány részéről senki nem vesz részt a magyar helyzettel foglalkozó, jövő heti európai parlamenti vitán.

"Választási kampány van, meghagyjuk a színjátékot azoknak, akik ebben részt kívánnak venni" - fogalmazott a miniszter.

HOZZÁSZÓLÁSOK