Szinte biztos: bevezethetik az eurót egy újabb régiós országban

"Teljesen előre látható", hogy Bulgária a terveknek megfelelően idén tavasszal csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, 2023-ben pedig belép az euróövezetbe - közölte egy bolgár rádiónak nyilatkozva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője vasárnap.
K. Kiss Gergely, 2020. január 26. vasárnap, 16:52
Fotó: Buksza

Bulgária, amely 2007 óta tagja az Európai Uniónak, azzal számol, hogy idén április végéig csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és 2023-tól bevezeti az eurót. Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát - emlékeztet az MTI.

Krisztalina Georgieva a bolgár nemzeti BNP rádiónak nyilatkozva egyebek között azt mondta, hogy szerinte minden a terveknek megfelelően alakul Bulgária euróövezeti csatlakozása kapcsát. Hozzátette, hogy a napokban Davosban azt mondta neki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy "nagyon pozitívan tekint" Bulgária csatlakozási tervére, és hogy "úgy tűnik, az euróövezet ülésein hamarosan bolgárul is beszélnek majd.

Az IMF bolgár származású vezetője szerint az euróövezetbe történő belépéssel nyerne az ország, nőne monetáris biztonsága és védelmet kapna a globális kihívásokkal szemben.

Bulgária teljesíti az euró bevezetésének főbb kritériumait, államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció, és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Ugyanakkor az EU legszegényebb állama és a felmérések szerint az egyik legkorruptabb is.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sávközép körül.

Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak (EKB) és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére is szükség van.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2020.01.26 17:21

Már csak a hülye menthetetlen csököttek hagyják ki a lehetőséget, akinek nem jó az EU, találjon ki jobbat, csinálja ia meg, a vajda már talált keleti államok szövetsége, ez az Éhinség Unió ÉU
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html