Visszadobta a magyarellenes törvényt a szlovák elnök

Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta az állami jelképekről szóló törvényt, amely elvileg büntethetővé tette a magyar himnusz éneklését Szlovákiában – írja az Új Szó.
Szabó Dániel, 2019. április 11. csütörtök, 18:27
Fotó: AFP

Kiska visszküldte tárgyalásra a tövényt a parlamentbe, ahogy erre korábban mind Bugár Béla, a szlovák-magyar Hid-Most párt, valamint Andrej Danko a Szlovák Nemzeti Párt vezetői megkérték. A hamarosan leköszönő államfő a vétót azzal indokolta, hogy a törvény meghatározását a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság elveivel összeegyeztethetetlennek tartja.

"Andrej Kiska kifogásolja a rendelkezésnek azon részét, amely a címer sportruházaton való megjelenítésére vonatkozik. A megfogalmazás szerinte nem egyértelmű, mert többféle értelmezést tesz lehetővé, bizonytalanságot okozva ezzel azoknak a személyeknek, akik ezt a rendeletet érvényesíteni szeretnék" - áll a közleményben, melyet az Új Szó is idéz.

A törvényt Szlovákiában csak lex DAC néven emlegették, ugyanis lényegében azért terjesztette be egy SNS-es képviselő, mert a helyi magyar futballcsapat, a DAC Dunaszerdahely hazai meccsein mindig eléneklik a magyar himnuszt. Visszásságot keltett, hogy a törvény a magyar képviselők is megszavazták a parlamentben, de a Híd-Most tagjai később bocsánatot kértek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2019.04.11 20:25

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bitpork, 2019.04.11 19:58

A gyomrom forog amikor a cikk címe egy HAZUGSÁG! Megérdemelnétek hogy a médiahatóság savval leöntött rozsdás szögesdróttal körbetekert rücskös gumibotot toljon az alsó feletekbe!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html