Szlovénia bezárja az iskolákat

Szlovéniában hétfőtől az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át - közölte a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kabinet egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is - írja az MTI.
Szász Péter, 2020. november 5. csütörtök, 22:19
Fotó: Getty Images

Az oktatási intézmények - az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével - már október 19-től távoktatásra álltak át.

Simona Kustec oktatási miniszter elmondta: a kormány döntése szerint a meghosszabbított őszi szünet után hétfőtől egy hétig mindenki számára online kezdődik az oktatás. Néhány kivétellel pedig az óvodák is zárva maradnak. Csak azoknak a gyerekeknek szerveznek felügyeletet, akiknek a szülei a rendőrségen, az egészségügyben vagy más létfontosságú szolgálatnál végeznek munkát.

Ales Hojs belügyminiszter közölte: szombattól egy hétig érvényben marad a hat főnél nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom, valamint továbbra sem nyithatnak ki a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok. Kivételt képeznek ez alól a pedikűrösök, a bababoltok, a műszaki cikkeket forgalmazó üzletek, a bútor- és autószalonok, valamint a fotósok és órások. Harminc négyzetméteren ugyanakkor csak egy személy tartózkodhat.

Marad az éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. A kormány hetente vizsgálja felül az intézkedéseket, a járványügyi adatok tükrében pedig dönt arról, enyhít-e a korlátozásokon, vagy meghosszabbítja őket.

A kabinet által csütörtökön közzétett adatok szerint előző nap 1685-tel 41 094-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Harminc beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 471-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 1023-an vannak kórházban, közülük 161-et ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt rekordszámú, 2848 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte az 59 415-öt.

Az elmúlt napon újabb 29 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 683-ra emelkedett. Kórházban 1278 beteget ápolnak, közülük 122-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

HOZZÁSZÓLÁSOK