Trump bibliákat dedikált

Donald Trump amerikai elnök pénteken Alabamában, a tornádó sújtotta vidékeken lerótta kegyeletét a 23 halálos áldozat emlékére emelt keresztek előtt, és Bibliákat dedikált - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. március 9. szombat, 08:15
Fotó: AFP - Nicholas Kamm

Az elnök és felesége, Melania Trump helikopterről tekintette meg a vasárnapi vihar pusztításait, majd az alabamai fővároshoz, Montgomeryhez közeli Beauregard városban szállt le. Beauregard volt az óránként 275 kilométeres sebességgel száguldó tornádó epicentruma.

"Elképesztő pusztítást látunk" - mondta újságíróknak Trump a tornádó legyalulta házak maradványai és a gyökerestől kicsavart fák láttán. Az elnök és felesége találkozott a vihar túlélőivel, köztük azzal az asszonnyal, aki tíz családtagját veszítette el a katasztrófában.

Donald Trump és felesége ellátogatott az egyik helyi baptista templomba, ahol gyerekeknek Bibliákat dedikált.

Az egész elnöki vizitet kevesebb sajtófigyelem kísérte, mint azt a kijelentését, amelyet indulás előtt tett újságíróknak, ugyanis azt mondta: a Demokrata Párt egy Izrael- és zsidóellenes párttá vált. Egyúttal "szégyenteljesnek" nevezte a képviselőház által az előző nap elfogadott határozatot, amely elítéli az antiszemitizmust és a gyűlöletet, mert szerinte annak a szövege nem eléggé erélyes.

A határozat egy, a tavaly őszi választásokon a washingtoni kongresszus alsóházába beválasztott minnesotai demokrata párti képviselőnő kijelentéseire adott válaszként született, noha a szövegben nem említették a nevét. Ilhan Omar, szomáliai gyökerű, muszlim képviselőnő a múlt héten az amerikai politikát befolyásoló lobbikról beszélve azt hangoztatta, hogy van egy erős lobbicsoport, amely befolyásolja az amerikai politikát, de nem lehet beszélni róla. A szövegkörnyezetből egyértelmű volt, hogy a képviselőnő az AIPAC nevű, Izrael-barát lobbicsoportról szólt, amelyet korábban is bírált, azt sugallva, hogy az AIPAC pénzzel befolyásol amerikai politikusokat azért, hogy Izrael-barát döntéseket szorgalmazzanak.

Donald Trump a napokban többször visszatért az Omar-ügyre, és azért ostorozta a Demokrata Pártot, mert szerinte nem lép fel eléggé erélyesen a képviselőnő ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK