Trump ügyvédje közölte: szeretne kitálalni

Michael Cohen "boldogan segítene" a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottságnak - jelentette ki Cohen védőügyvédje, Lanny Davis szerdán.
K. Kiss Gergely, 2018. augusztus 22. szerda, 18:06
Fotó: AFP

Michael Cohen, Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje kedden egy manhattani bíróságon eskü alatt azt vallotta: 2016-ban Donald Trump utasította őt bűncselekmény elkövetésére azzal, hogy a választások befolyásolása érdekében fizessen annak két nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt vele. A volt ügyvéd bűnösnek mondta magát a banki és adócsalások mellett a kampányfinanszírozási törvény megsértésében is - idézi az MTI.

Cohen vallomásáról a védőügyvédje, Lanny Davis adott ki közleményt kedden este. Szerdán pedig Twitter-bejegyzésében azt közölte: védence kész "elmondani Donald Trumpról mindent, amit csak tud".
Lanny Davis szerdán reggel nyilatkozott az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) is, és leszögezte: védence soha nem fogadna el kegyelmet "a korrupt" Trumptól, ezt visszautasítaná akkor is, ha az elnök önként megadná neki.

"Tudom, hogy Cohen úr soha nem fogadna el kegyelmet egy embertől, akit korruptnak és veszélyesnek tart" - fogalmazott az ügyvéd, hozzátéve, "Cohen úrnak nem érdeke, hogy bemocskolja őt egy ilyen ember által adott kegyelem". Davis az interjúban "bűnözőnek" is nevezte az Egyesült Államok elnökét.
Leszögezte továbbá: nem arról van szó, hogy Donald Trump fizetett két nőnek, hanem arról, hogy "elhallgattatta ezeket az ügyeket annak érdekében, hogy befolyásolja a választások eredményét".

Bizonyíthatók a sejtések?

Az ügyvéd elmondta: védencének tudomása van arról is, hogy Trump előzetesen tudott-e azokról a hackertámadásokról, amelyek szerinte aláásták Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt választási esélyeit. Az ügyvéd hozzátette: Michael Cohen arról a találkozóról is mindent tud, amelyre 2016 júniusában került sor a manhattani Trump-toronyban Donald Trump kampányának munkatársai és a Hillary Clintonról kompromittáló információkat ígérő orosz ügyvédnő között.

A manhattani bíróságon kedden vádalkut kötött Michael Cohen a vallomása során egyszer sem nevezte néven Donald Trumpot, hanem folyamatosan úgy említette, mint "jelölt egy szövetségi hivatalra", de Lanny Davis még kedden este egyértelművé tette, hogy az elnökről volt szó.

Donald Trump kedden, Cohen vallomása idején, Nyugat-Virginiában kampányolt, és míg volt kampánymenedzsere, Paul Manafort perére és az esküdtek döntésére reagált, addig Michael Cohen vallomásáról hallgatott. Szerdán azonban Twitter-bejegyzést tett közzé. "Ha valakinek jó ügyvédre van szüksége, erősen ajánlom, hogy ne Michael Cohen szolgálatait vegye igénybe!" - írta.

Képünk forrása: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

HOZZÁSZÓLÁSOK