Nagyon dühösek lesznek az autósok hamarosan

Olyasmivel kerülhetnek szembe az autósok rövidesen, amitől az elmúlt négy évben boldogan elszoktak. Az üzemanyagok árát alapvetően befolyásoló kőolaj ára átlépheti a termelők nézőpontjából minden bizonnyal álomhatárnak mondható 100 dollár/hordót.
Komócsin Sándor, 2018. szeptember 11. kedd, 19:07

Az Egyesült Államok újraélesztett szankciói Irán ellen hordónként 100 dollár fölé lökhetik a kőolaj árát, amikor novemberben életbe lépnek - idézte Fereidun Fesharakit, a FACTS Global Energy tanácsadó cég alapító elnökét a CNBC. Az elmúlt hetekben az észak-amerikai WTI hordónként 68 dollár körül forgott a piacon, a londoni Brentért közel 78 dollárt kellett adni.

Ha nem élednének újra a szankciók - miután Donald Trump, az USA elnöke úgy döntött, hogy felrúgja azt az alkut, amit hat nagyhatalom kötött a perzsa állammal - akkor a fekete arany ára a szakértő szerint 70 dollár/hordóra esne vagy még az alá is benézne. (A megállapodásban Irán korlátozta atomprogramját, lehetővé tette annak ellenőrzését cserébe azért, hogy a nemzetközi közösség feloldja az amiatt fele szemben érvényben lévő gazdasági szankciókat. Az ellenőrök szerint Teherán tartotta magát az alkuhoz, ám Trump szerint az eleve előnytelen volt országának.)

Az egyik legnagyobb

Csakhogy most a helyzet - folytatta az elemző -, hogy a szankciók életbe fognak lépni kevesebb mint két hónap múlva, ami fel fogja hajtani az olajárat. Ezért kizárólag a Trump-adminisztrációt terheli a felelősség - tette hozzá -, a világpiac szereplői között senki sincs, aki érdemben ellensúlyozni tudná az amerikaiak lépését. Az idő azért szorít, mert Washington november 4-ét szabta határidőül az iráni olajat vásároló vevőknek arra, hogy ezt befejezzék, különben maguk is amerikai szankciókat kapnak a nyakukba.

Irán az egyik legnagyobb olajexportőr pillanatnyilag a világon - emlékeztet Fesharaki. Ha kiszorul a piacról, akkor azért senki sem pótolhatja az emiatt kieső kínálatot, ezért az ár megindul felfelé, és meg sem áll a három számjegyű szint átlépéséig. Donald Trump ezt nem így gondolja, aminek egyik twitterüzenetében hangot is adott. Emlékeztette az OPEC-országokat, hogy az USA biztonsági garanciájának köszönhetik jólétüket, ám ez nem egy egyirányú utca - figyelmeztette őket -, hanem egy hoci-nesze viszony. Hassanak oda az olajár csökkentése érdekében - most!

Mitől függ

A gond az - véli a szakértő -, hogy se az OPEC, se Oroszország nem rendelkezik olyan felesleges kapacitásokkal, amelyek segítségével eleget tehetnének a garabonciás elnök kérésének. Sőt, sokak reményével ellentétben az észak-amerikai olajpala-termelők sem tudják pótolni a kieső kínálatot, mert közel járnak kitermelési képességük határához.

Fesharaki szerint ezért kizárólag egy dologtól függ, mikor lépi át a fekete arany a 2014 nyara óta nem látott 100 dollár/hordós határt, mégpedig a kínai-amerikai kereskedelmi vita alakulásától. A szintén Trump által kezdeményezett vámháború befolyásolja a gazdasági várakozásokat az egész világon. Ha a feszültség nem csökken vagy nő, az nyomást fog gyakorolni a világgazdaságra, s ezzel mérsékelni fogja az olaj- és gázkeresletet. Ha a felek megegyeznek, annak fordított hatása lesz: az energiahordozók ára erősen nőni fog.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.13 20:30

@nandras51: azok az olajpala-kitermelők egyszer már bedőltek, nem olyan régen, 3-4 éve, ostoba... és nem véletlenül, olaj és olaj között óriási különbség van, hogy mást ne mondjak, az orosz Ural olaj barrelje, a Brenthez hasonlóan, kb. 10 dollárral drágább a texasi WTI-nél, persze nem tudod hogy miért, én meg igen, ostoba...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nandras51, 2018.09.13 20:13

Baromság. Az összes olajpala-kitermelő beindul, és jóval 100 dollár alatt marad az olajár. Ugyanis úgy is megéri nekik. A többi pedig szívni fog, aki nagyobb emelkedésre számított. Legfőképpen Irán. Azonkívül az nettó hazugság, hogy betartotta a megállapodást, űrfényképek vannak a dúsítás újraindításáról.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2018.09.12 15:06

Köszönet és hála a dilettáns , még mindig csak ingatlanspekulánsként gondolkodó Trump úrnak !
Érdekes lesz a helyzet,ha a novemberi félidős választásokon a republikánusok elbukják a kongresszust és a
szenátust is ! Utána már aligha viselkedhet egy elszabadult ágyú golyó módjára az elnök !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.11 21:05

Igen, a kínai-amerikai kereskedelmi vita/háború a legfontosabb tényező az olajár szempontjából. Két további, a cikkben nem említett tényező:

- ha Irán tényleg berág olajbevételeinek kiesése miatt, megtámadhatja/lezárhatja a Hormuzi szorost, nyíltan vagy az általa támogatott hutikon keresztül, és/vagy csapást mérhet olajtankerekre, -csövekre, szaudi olajlétesítményekre. Ezek bármelyike szinte biztosan 100 dollár fölé vinné az olajárat.

- tapasztalt olajbefektetők tudják, hogy a túl magas olajár - a 90-100 dollár/barrel már biztosan ennek számít - se jó, mert az, a történelmi tapasztalatok alapján recesszióba dönti a világgazdaságot, és végül az olajár is bezuhan. Ezt pontosan tudják a szaudiak és az oroszok, a két legnagyobb olajexportőr is, ezért próbálják termelésüket ezzel összhangban tartani, másrészt csökkenteni a politikai feszültségeket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html