Vészjelzést kapott a Fidesz "testvérpártja"

Lengyelországban megjelent az első olyan felmérés, amely szerint az ellenzék összefogásával le lehetne győzni a választásokon a jelenlegi kormánypártot, a Jog és Igazságosságot (PiS), amelyről sokan úgy vélik, hogy a Fidesz intézkedéseit másolja.
Barabás Júlia, 2018. április 14. szombat, 15:15
Fotó: Shutterstock

Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatások szinte kivétel nélkül a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali PiS támogatottságának csökkenését mutatják - írja a gazeta.pl. A Rzeczpospolita című lap megrendelésére az IBRIS közvélemény-kutató intézet készített felmérést, amely szerint a kormánypárt támogatottsága 7,5 százalékponttal csökkent a korábbihoz képest.

A TVN24 tévécsatornának a Millward Brown végezett kutatást, amely szerint a PiS csak a szavazatok 28 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lennének a választások, ami  12 százalékponttal marad el a februárban mért adattól.

A Kantar Public kutatása szerint, amelyet a fakt24.pl felkérésére készített, a PiS és koalíciós társai veszítenének, ha a hét végén szavaznának az emberek, feltéve, hogy mérsékelt jobboldali Polgári Platform (PO) és a Modern közös listát állítana. A megkérdezettek 32 százaléka adná rájuk a voksát. Ez öt százalékponttal magasabb a márciusi adatnál A PiS-t 29 százaléknyi szavazó támogatná, ami öt százalékponttal kevesebb, mint egy hónapja.

Mi változott,

A hangulatváltozásnak számos oka lehet, az egyik az, hogy a lengyelek féltik az állásukat. Bár márciusban csak 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami az elmúlt 25 év legkedvezőbb adata, továbbra is sokan félnek munkájuk elvesztésétől. Éppen azok aggódnak a legjobban, akikre a legnagyobb szükség van.

Egy friss felmérés szerint kifejezetten fél munkája elvesztésétől a dolgozók hét százaléka, mérsékelten 21 százalékuk. Országos szinten a dolgozók 27 százaléka tart az elbocsátástól. A legnagyobb gondot a korlátozott földrajzi mobilitás jelenti, hiszen hiába van munkaerőhiány az ország egy részén, ha emiatt azok, akiket máshol rúgnak ki, nem tudnak elhelyezkedni.

A 10 legnagyobb lengyel régióban a dolgozók fele csak autóval tud eljutni munkahelyére. Sokan azok közül, akik félnek munkájuk elvesztésétől, azért aggódnak, mert már voltak munkanélküliek, akár hosszú időn át kerestek állást maguknak..

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gmihaly, 2018.04.14 22:22

És mikor lesznek náluk választások?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html