Amerikai szolgáltató nyit ügyfélszolgálati irodát Budapesten

A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az S2G Kft. beruházásának bejelentésekor, szerinte a körülményekhez gyorsan igazodó magyar befektetéspolitika az új hitellehetőségekkel, az adócsökkentéssel és a bértámogatással együtt kedvező feltételeket teremt a magyar gazdaság újraindulásához.
Domokos Erika, 2020. április 23. csütörtök, 21:47
Fotó: Napi.hu

A miniszter a körülmények miatt különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy egy vezető amerikai szolgáltató regionális ügyfélszolgálati irodát létesít Magyarországon. A cég eddig csak a tengerentúlon létesített központokat, az amerikai kontinensen kívül a budapesti az első egységük. Az S2G már 250 magyar munkavállalót foglalkoztat, és az év végére 300-nál is többen lesznek - közölte a tárcavezető.

Szijjártó Péter szerint a 120 belföldi szolgáltatóközpont hozzá fog járulni a gazdasági dimenzióváltás sikeréhez, Magyarország pedig 2020-ban éppúgy le fogja győzni a gazdasági nehézségeket, mint 2010 után.

Nagy Péter, az S2G Kft. operatív igazgatója arról beszélt, hogy a társaság célja az európai piacon meghatározó részesedés szerzése. A magyar munkavállalók teljesítményét méltatva kiemelte az itteni alkalmazottak alkalmazkodási készségét, amely szerinte a globális munkaerőpiaci versenyben is kiemelkedő.

Az S2G az Egyesült Államok mellett több amerikai országban csaknem 4000 munkavállalóval működtet ügyfélszolgálati központokat. Külföldi terjeszkedésének Európa mellett a másik célpontja a csendes-óceáni régió lesz, hamarosan ott is nyitnak új irodát - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK