A FIAT 2008-ban vette meg a Zastava gyár 67 százalékát, 33 százalék a szerb állam tulajdonában maradt. A Zastava alapok olyan szempontból pozitív szerepet játszottak az olasz cég döntésében a Financial Times szerint, hogy kész beszállítói hálózat várta az új modelleket, s a kormány infrastrukturális befektetésekkel és adókedvezményekkel támogatta meg a tervet. Természetesen nem elhanyagolható szerepet játszott a szakképzett és igen olcsó munkaerő is − a legalacsonyabb kezdő bér a gyárban 270 euró havonta, a 2500 alkalmazott nettó átlagbére pedig 360 euró.

Az egymilliárd eurós befektetéssel létrehozott autógyárat megtekintette Ivica Dacsics kormányfő és Mladan Dinkics gazdasági miniszter. A miniszterelnök elmondta, hogy áprilisra tervezett moszkvai látogatásán fel fogja vetni a szerbiai gyártású FIAT-ok vámmentes oroszországi árusításának lehetőségét.

Cesare Ferrara, a FIAT Automobiles Serbia vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2012 végéig fél év alatt 30 ezer FIAT 500L gépkocsit gyártottak, erre az évre a piaci igényektől függően 110-180 ezer autó készítését tervezik. A termékek 99 százalékát több mint 100 országba exportálják. Mint a gazdasági miniszter közölte, az ország teljes exportjának már 20 százalékát ez az üzem adja − mondta a B92 belgrádi rádió.