Jót tett az INA-nak az olajár emelkedése

Az INA horvát olajipari vállalat 2018 első kilenc hónapjában 21 százalékkal, 16,2 milliárd kunára (706 milliárd forint) növelte bevételét, a nettó nyeresége egyszeri tételek nélkül 9 százalékkal 1,06 milliárd kunára (46 milliárd forint) nőtt 2017 ugyanezen időszakához képest - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. október 26. péntek, 20:29
Fotó: Napi.hu

2018 első kilenc hónapjában az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2,7 milliárd kunát (117 milliárd forint) tett ki, ez hasonló eredmény, mint az előző év ugyanezen időszakában.

Az INA a bevételek növekedését főként a nagyobb eladással és a kőolajszármazékok kedvező árával magyarázza.

Fasimon Sándor, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az INA 2018 első kilenc hónapja a vállalat összeredménye alapján pozitívan értékelhető. "A kőolaj árának emelkedése és a kedvező környezet a kutatás és a termelés terén továbbra is pozitívan hat az INA 2018-as működésére" - mondta.

A hazai nyersolaj kitermelés stabil maradt, ugyanakkor a gázkitermelés természetes csökkenése kihívást jelent, legalább is addig, amíg az észak-adriai koncessziókról szóló tranzakciót nem sikerül véglegesíteni az ENI multinacionális olaj- és gázvállalattal.

Tájékoztatása szerint a finomítói tevékenységből származó bevételek nőttek a harmadik negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, amivel pótolták azt a hiányt, amely az év elején keletkezett a rendszeres és tervezett karbantartási tevékenység miatt.

"Folytatjuk a nyersolaj-kosár bővítését, amellyel változik a termelés struktúrája, de feldolgozunk profitábilisabb nyersanyagot is" - mondta.

Annak ellenére, hogy az EBITDA a finomító tevékenység és a marketing területén - beleértve a kiskereskedelmet is - javult, a pénzforgalom továbbra is negatív, ezért szükség van arra, hogy a működés fenntarthatóvá váljon.

"A fenntartható és nyereséges befektetésekre összpontosítunk, amelyek biztosítják a visszatérésünket, hogy növelni tudjuk versenyképességünket a regionális piacon" - hangsúlyozta.

Az INA nagyberuházásai a tavalyi hasonló időszakhoz képest 11 százalékkal nőttek, 912 millió kunát tettek ki.

A nettó adósság 1,14 milliárd kunára csökkent: az adósság és a tőke aránya 9 százalék alá esett vissza.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

A kép forrása: INA.

HOZZÁSZÓLÁSOK