Megvonják a támogatást a megújuló energiatermelőktől

Törvényjavaslat készül Prágában, amelynek értelmébe a megújuló energiatermelésbe ezentúl belépők nem kapnának állami támogatást, amit a többieknél is megnyirbálnának.
Barabás T. János, 2013. március 27. szerda, 10:00
Fotó: Napi.hu

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium törvényjavaslatot készít, amelynek értelmében a megújuló energiatermelésbe 2014. január. 1. után bekapcsolódó kis erőművek nem lennének jogosultak állami támogatásra - közölte a megújuló energiaforrások kamarája. Véleménye szerint az, hogy csak a nagy napelemes és szemétégetésből áramot előállítókat, illetve a leghatékonyabb hő- és villanyerőműveket segítené az állam, hátrányos megkülönböztetése a kis- és közepes vállalkozásoknak. Ezzel megakadályoznák az olcsó energiát szolgáltató kis szél- és vízierőművek fejlődését.

Mint a CTK hírügynökség beszámolt róla, a javaslat szerint a már működő megújuló energiaforrás-termelőknek fel kell mérniük tíz évvel működésük megkezdése után beruházásuk megtérülésének állását, és csak akkor lennének jogosultak állami támogatásra, ha a megtérülést még nem érték el. Mint a minisztériumi munkaanyag írja, ezzel ellensúlyoznák azt a túlzott nyereséget, amihez ezek a múltban a helytelenül meghatározott felvásárlási áraknak köszönhetően jutottak. Egy ilyen döntés valószínűleg perek özönét zúdítaná a cseh kormány nyakába, ugyanis az energiatermelőknek az eredeti törvény 15 éves támogatást ígért, nem tíz éveset.

A fenyegetett cégek a tervezett módosításokban a Csehországban rendkívül erős hagyományos energialobbi és az atomerőmű-pártiak kezét látja. Ezek valóban keményen támadták a megújuló energiaforrások rendkívüli kedvezményeit, és azt állítják, hogy azok költsége veszélyezteti a cseh vállalatok versenyképességét. Tavaly még csak 419 koronával, idén már 583 koronával járultak hozzá a fogyasztók minden megawatt/óra árában a megújuló energiaforrások támogatásához.

Ugyanakkor például a napenergia felhasználása olyan dinamikusan fejlődött az eddigi szabályozásnak köszönhetően, hogy mint a The Prague Post írta, a naperőművek összesített teljesítménye már túllépte a 2 gigawattot, s ezzel meghaladja a temelíni, az ország legnagyobb nukleáris erőművéét. Az elemzők szerint a kormány által tervezett változtatások komoly fenyegetést jelentenek az ágazatra, amely az állami támogatás nélkül még nem képes nyereséget elérni.

Az ágazat mélyrepülését már 2010-ben elindította az akkor éppen a nagy napenergia termelőkre visszamenőlegesen kivetett 26 százalékos adó, ami ellen élesen tiltakoztak a szakmai befektetők. Az akkor elindított és most tetőpontjához közeledő megszorítások elérhetetlenné teszik azt a Greenpeace-tanulmányban nemrégiben közölt adatot, hogy Csehország energiaszükségletének több mint 16 százalékát fedezhetik 2030-ra a naperőművek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DCVI, 2013.03.27 11:37

Az európai maffia (ilyen már nincs, mert nemzetközivé vált mint minden) a megújuló energiaforrásokba fekteti a tisztára mosott pénzét.
Minek nekik még állami támogatás is?...
Ingyen kellene energiát szolgáltatniuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.03.27 11:36

Nincs pénz és ami van, az, ugyebár, másoknak kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2013.03.27 11:25

Nocsak a csehek is felébredtek?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html