Szép számokat közölt a holland nagybank

A vártnál nagyobb nyereséget ért el az ABN Amro holland nagybank a második negyedévben.
Szepesi Anita, 2018. augusztus 8. szerda, 21:12

A bank szerdán közölte, hogy a június 30-án végződött három hónapban 688 millió euró profitot termelt. Ez éves összehasonlításban 28 százalékos csökkenést jelent, de így is jóval meghaladja az elemzők által várt 562 millió eurót  - írta az MTI.

A negyedéves nyereséget értékleírások csökkentették, 134 millió euró összegben. Bár ez 36 százalékkal kevesebb, mint az első negyedévben, így is magas szinten maradt.

A bank bevétele 2 milliárd 288 euróra rúgott április-júniusban, 2 százalékkal esett az előző negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 8 százalékkal csökkent.

A működési költségek éves szinten 8 százalékkal, 1 milliárd 261 millió euróra mérséklődtek.

A pénzintézet elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 18,3 százalékra javult a tavaly év végi 17,5, illetve az egy évvel korábbi 17,6 százalékról.

A második negyedév után részvényenként 65 centes osztalékot fizet a bank.

Az ABN Amro az idei első fél évben 4,61 milliárd eurós bevétel mellett 1 milliárd 283 millió euró nyereséget ért el, a bevétel éves összehasonlításban 3 százalékkal, a profit pedig 19 százalékkal csökkent.

Az amszterdami tőzsdén zárás előtt 3,90 százalékos pluszban, 24,24 eurón forogtak az ABN Amro részvényei.

HOZZÁSZÓLÁSOK